http://duelamical.eu/
A másik cikkhez csúsztass oldalra!
251
491

Szexuális zaklatás – túlzott jelenlét a közösségi médiában?

1449
42%
58%
A Weinstein-ügy óta, amely 2017 októberében robbant ki, szolidaritási hullám árasztotta el a közösségi médiát, például a Facebookot és Twittert, a szexuális zaklatást illetően. A probléma ilyesfajta figyelembe helyezése elkerülhetetlenül következményekkel jár, viszont az vitatható, hogy ez a jelenség jótékonyan vagy ártalmasan befolyásolja társadalmunkat.

A szexuális zaklatás elbagatellizálásának veszélye

Jean-Baptiste Hubert | fordította: Kummer Livia | 2018. Szeptember 11. 14:00

Manapság, a kulturális és erkölcsi haladás ellenére, a szexuális zaklatás még mindig járványként terjed. Ezt a ragályt nem tudjuk meggyógyítani azáltal, hogy túlzott jelenlétet biztosítunk neki a közösségi médiában.

Egy olyan sokszorosan összekapcsolt társadalomban élünk jelenleg, amelyben minden egyes tettünket meg kell osztanunk a közösségi médiában, különben elveszítjük lényünket. Ily módon, “barátaink” frissen rendelt ételeinek fényképei mellett – akik képtelenek igazán élvezni egy fogást anélkül, hogy “szerencséjük” megosszák –, egyre sűrűbben jelennek meg gyűlölködő kommentárok, melyek elítélnek mindent és mindekit anélkül, hogy szitkaikat valaha is alátámasztanák. Ugyanezeken a platformokon olyasfajta üzenetek is olvashatóak, amelyek írói szexuális zaklatás miatti valós szenvedésüket szeretnék megoszatni, emlékeztetve minket arra, hogy ez a zaklatási forma még ma is elterjedt.

*Egy ketyegő időzített bomba

Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy reflektorfénybe helyezzünk egy olyan problémát, amely mindig is jelen volt társadalmunkban és mely mindannyiunkat érinthet. Nemtől, társadalmi hovatartozástól és nemzetiségtől függetlenül mindenki szembesülhet egy nap a szexuális zaklatás problémájával; erőltett vigyorokkal, elkalandozó kezekkel, szexista megjegyzésekkel, és néha az etika rémisztő és mindennemű hiányával – egyetlen gesztus sem ártatlan, épp ellenkezőleg: a társadalmunkban mélyen gyökerező kórról tanúskodnak. Az áldozatok többnyire csöndben maradnak és némán szenvedik el a helyzetet, amíg egy szikra be nem robbantja a bombát: a Weinstein-ügy pontosan egy ilyen szikra. Weinstein egy hollywoodi filmproducer volt, aki felhasználva szakmai befolyását, arra kényszerítette az embereket, hogy kielégítsék vágyait. Mikor az ügyet a köz elé tárták, az érzelemdús reakciókat váltott ki minden oldalon. A média oly odaadással foglalkozott ezzel az üggyel, hogy szinte feledésbe merült, hogy ebben az időszakban sok egyéb eset is napvilágra került, melyek sok más embert is érintettek. A Weinstein-ügy médiában való kirobbanását egy megbotránkozási hullám követte a közösségi médiában. Mintha egy időzített bomba, mely eddig csöndben, hosszasan ketyegett, egyszer csak felrobbant volna. Csakhogy ezúttal köznapi emberek, mint Te meg én döntünk úgy, hogy aktívan közbelépünk és közzé tesszük az ellenünk elkövetett erőszakot és bűnöket, mint ahogy azt tették Franciaországban a “#balancetonporc” hashtag [címke] alatt. Egy ilyesfajta öntudatra ébredés jótékonynak tűnhet első látásra, de amint az kiderült, ez nincs mindig így.

Felszínre hozni a kérdést, azt igen, feltárni a problémát, persze… de tudnunk kellene, hogyan tegyük mindezt ésszel, anélkül, hogy kárt okoznánk az ártatlanoknak. A sok száz vád közül, amelyekkel az állítólagos elkövetőket megvádolták, valószínűleg 95% megalapozott. Arra viszont nincs garancia, hogy ez a jelenség nem fogja negatívan befolyásolni az igazságszolgáltatást, vagy hogy minden petykáról kiderül majd, hogy igaz volt.

*Hitelüket vesztett megnyilvánulások

Mikor az álhírek jelentik az igazságot és mindenki mindenhez hozzászólhat, nyilvánvalónak tűnik, hogy első ránézésre a közösségi média virtuális vászna nem tűnik a legegészségesebb térnek mély társadalmi kérdések megvitatására. Amikor egy olyan cikkre bukkanunk, amely egy zaklatásról ad hírt, beágyazva két recept és egy trendi videó közé, nem érezzük igazán magunkénak a problémát. Sőt, ami még rosszabb, ennyi mesterségesen generált szórakoztató tartalom között öntudatlanul is eltereljük figyelmünk egy “lehangoló”, “depis” cikkről.

Attól függetlenül, hogy manapság az olyan nagy cégek, mint a Facebook és a Twitter a pártatlan és elfogulatlan média netovábbjaként próbálják feltüntetni magukat, valójában a közösségi médiában megjelenő tartalmak gyakran sokkal elfogultabbak és megkérdőjelezhetőbbek. Valóban ebben a szánalmas közegben kívánnak felszólalni a szexuális zaklatás áldozatai? Ez egyszerűen nevetséges, de csöppet sem mulatságos. Hiszen semmitől sem fut úgy végig a hideg a hátamon, mint ha belegondolok abba, hogy a legújabb turmix receptje nagyobb hatással lesz rád és rám, mint ezeknek a szegény embereknek a szenvedése.

*Közhellyé vált vallomások

Felmerülhet a kérdés, vajon mi lehet rosszabb annál, mint egy megerőszakolt ember közzé tett vallomásának nyilvános lejáratása. A válasz egyszerű: a fent említett vallomás közhellyé válása. Egy közhellyé vált bűntett a hétköznapjaink részévé válik, azaz egy olyan mindennapos beszámoló, amely szemünk előtt egyre csak ismétli önmagát. Meggyőződésem, hogy a vallomások szervezetlen, rendszertelen és túlzott jelenléte a közösségi médiában éppen ehhez a rettegett közhelyességhez vezet majd. Valóban, az ismétlődés miatt, mint a már említett hashtag-kampány a Twitteren, az első vallomások sokkoló ereje megfakul és lassan teret enged a közönynek. Az ellentmondás az, hogy épp azok az emberek okozzák ezt a közönyösségbe süllyedést, akik elkezdték az akciót, hogy segítsenek és megosszák üzeneteiket. Ezt a helyzetet egy francia közmondással lehet összefoglalni: aki nagyot akar ütni az ellenségein, végül a barátaiban tesz kárt.

Összegezve, nem az üzenetek sokfélesége vagy sokassága jelenti a mozgalom erejét, hanem egységességük és koherenciájuk. Egy megbízható és elismert forrásból származó figyelmeztetés sokkal nagyobb hatással lehet, mint tanúvallomások vég nélküli sora.

Ha szexuális zaklatásról van szó, semmilyen eszköz nem banális

Anna Gwizdek | fordította: Kummer Livia | 2018. Szeptember 12. 11:00

Az egyenlő jogokért folytatott küzdelmet szimbolikus események és feminista “hullámok” jellemzik, melyek gyors társadalmi változásokhoz vezettek. A XXI. században ilyen mérföldkőnek számít a #MeToo [azaz “ÉnIs”*] kampány, amely egy lavinát indított útjára a közösségi médiában.

Az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA) egy riportja szerint Lengyelországban az egyik legalacsonyabb a nemi alapú erőszak mértéke az európai államok között. Azonban mielőtt elkezdjük ünnepelni a “sikerünket” szembe kell néznünk a tényekkel és összehasonlítani ezt az eredményt egy másik kutatással, amelyet lengyel civil szervezetek végeztek és amely azt mutatja, hogy Lengyelországbn a nemi erőszakot elszenvendő áldozatok 90%-a nem tesz feljelentést a rendőrségen. Miért van ez így? A felmerülő okok között szerepel a szégyenérzet, a közigazgatási intézményekbe vetett bizalom hiánya és hiányos ismeretek a nők jogait és az őket védő törvényeket illetően. A #MeToo kampány megmutatta a világnak a nők ellen elkövetett erőszak mértékét és ráébresztette az embereket arra, hogy mennyi bűntény marad feljelentés nélkül. 60 nőnek kellett tanúskodnia Bill Cosby (népszerű amerikai komikus) ellen, mielőtt hittek nekik és a színészt végül elítélték három rendbeli súlyos szemérem elleni erőszakért. És amikor az áldozatok nem hajlandóak végre tovább hallgatni és nyilvánosságra hozzák a nemi alapú bűncselekményeket, akkor azt kifogásolják egyesek, hogy nem a megfelelő platformon teszik ezt. Vessünk végre véget a nők elhallgattatásának és vallomásaik semmibevételének és hallgassuk meg inkább, hogy mit is akarnak mondani.

*A #MeToo kampány különböző arcai

Ha közelebbről megvizsgáljuk a feminista mozgalmakat világszerte, akkor láthatjuk, hogy olyan vetületek mentén, mint például a kulturális háttér vagy a származási hely, a feministák igencsak különbözőek törekvéseikben, céljaikban és nézeteikben. Gyakran nem értenek egymással egyet és elhatárolják magukat más feminista csoportoktól. Azonban ami kétségkívül egyesíti őket, az küzdelmük a nők jogaiért. Persze ideális esetben a feministák abbahagynák a kölcsönös kritizálást, amely aláássa hitelességüket, és több megértést és együttérzést mutatnának olyan nőkkel szemben akik tudatosan más döntéseket hoznak az életükben – hiszen végülis arról van szó, hogy tiszteljük az egyes emberek szabad akaratát – de ez már egy másik téma.

Hasonlóképp, A #MeToo kampánnyal kapcsolatban Margaret Atwood, kanadai írónő, arra hívta fel figyelmünket, hogy a #MeToo jelenség egy rosszul működő igazságszolgáltatási-rendszer tünete és felvetette, hogy vajon a közösségi médiához való menekülés nem eredményezi-e majd a jogi intézmények megkerülését és online igazságszolgáltatást. Franciaországban száz nő, közöttük Catherine Deneuve színésznő állítja, hogy a #MeToo kampány veszélyezteti a nők keservesen kiharcolt szexuális szabadságát és a puritanizmus visszatértéhez vezethet. Lengyelországban a mozgalom feltárja az alacsony statisztikák mögött megbúvó valóságot, rámutat a feministák között húzódó törésvonalra és újból feleleveníti a nemi erőszak meghatározása körüli vitákat.

Sokan azt kérdezik, hogy a mozgalom nem esett-e át a ló másik oldalára, hogy a közösségi médiában túláradó tartalom nem vezet-e a nemi erőszak elbagatellizálásához és hogy minden poszt amit #MeToo címkével jelölnek, vajon valóban szexuális zaklatásnak minősül-e (lehet, hogy valaki csak túlzottan érzékenyen mér fel egy adott szituációt, nemde?). Megkérdőjelezik, hogy valóban hinnünk kell-e az áldozatnak, akintönkreteheti valaki életét azáltal, hogy közli az illető nevét a közösségi médiában.

A #MeToo mozgalom megmutatta, hogy lehetetlen ennyi nőnek ilyen sokféle kulturából egy hangon megszólalnia, mint ahogy a sokféle feminista mozgalom egybeolvadása sem lehetséges. Ez azt jelentené akkor, hogy jogosan vonhatjuk kétségbe a közösségi médiában megjelenő posztok hitelességét? Épp ellenkezőleg! Arra késztet minket, hogy mindre odafigyeljünk .

Egy másik dolog is bizonyos; minden egyes bejegyzés megírása, még akkor is, ha az kimerült egy #MeToo címkében, sok bátorságra vall és kifejezi együttérzésünket, jele annak, hogy itt az ideje tovább lépni a nők jogaiért folytatott küzdelemben.

*A mozgalom törekvései a háttérbe szorulnak

Annak ellenére, hogy az olyan posztok, amelyekben névvel is megjelöltek illetőket kivételnek számítottak Lengyelországban (az emberek többsége névtelen maradt, gyakran csak a címke jelent meg egyéb tartalom nélkül), heves viták alakultak ki arról, hogy mennyire szabad feltétel nélkül hinni az áldozatnak és hogy a vádlottaknak joguk van a tisztességes eljáráshoz. Talán nehéz beismernünk vagy elhinnünk a szexuális zaklatás jelenségének mértékét Európában, de muszáj valahol elkezdeni az eszmecserét ahhoz, hogy társadalmunk előre léphessen, hogy új normák alakulhassanak ki, amelyek példaként szolgálhatnak majd másoknak.

Az intellektuális vita arról, hogy mi számít szexuális zaklatásnak és mi nem, és hogy a közösségi média a megfelelő színtere-e ezeknek az akcióknak, azt eredményezi, hogy a mozgalom törekvései eltűnnek a szemünk elől. Azok a félelmek, hogy a nők hirtelen túlzásba viszik a #MeToo címke használatát és a szexuális zaklatás közönyösséget vált majd ki, szintén alaptalanok. Egyszerűen megfogalmazva: ha mindkét fél beleegyezését adja, akkor a flörtölés valamely formájáról beszélhetünk. Viszont ha nincs kölcsönös beleegyezés és nincs egyetértés, akkor az már zaklatásnak számít. Ennek a problémának a bemutatása nem válik köznapivá és nem szabad egy jobbtól rosszabig terjedő skálán mérni, vagy azt latolgatni, hogy a tett elég súlyos-e ahhoz, hogy kiérdemelje a #MeToo címkét. Egy olyan szituációnak a leírása, amelyben egy nő bárminemű zaklatást elszenved, se nem bagatellizálja el a tettet, se nem csökkenti súlyosságának mértékét.

 

*utalás arra a jelenségre, mely a közösségi médiában megjelenő áldozatok vallomásait ezzel a címkével jelezte: “MeToo”, azaz az erőszak “velem is megtörtént”

Ez a cikk a meggyőzőbb.

A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.

Ez a cikk a meggyőzőbb.

A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.

Szavazás állása

42%
58%

A szexuális zaklatás elbagatellizálásának veszélye

Jean-Baptiste Hubert|fordította: Kummer Livia

Ha szexuális zaklatásról van szó, semmilyen eszköz nem banális

Anna Gwizdek| fordította: Kummer Livia

0 Kommentárok

Vegyél részt a vitában! Oszd meg te is a véleményedet!

Jelentkezz a Duel Amical - vitapolitika.hu szerkesztőségébe!

Szívesen lennél szerkesztőségünk tagja? Vagy csak egy cikket szeretnél publikálni? Küldj egy rövid bemutatkozó e-mailt a duelamical@duelamical.eu e-mail címre! Részletek...