A magyar oktatási rendszer átalakítása

1777-ben Mária Terézia, Magyarország akkori uralkodója oktatásügyi rendeletet adott ki (Ratio Educationis), mely egységes szabályzat és állami irányítás alá helyezte a magyar oktatás ügyét. 1868-ban pedig Eötvös József közoktatásügyi-miniszter bevezette az általános tankötelezettséget a népiskolák számára, majd a XX. század második felében Magyarország is csatlakozott a bolognai-rendszerhez. Jól láthatjuk, hogy az oktatás mindig is központi szerepet foglalt el a magyar közéletben-ennek sikerességét több fronton is tapasztalhattuk.      

Napjaink (egyik) központi kérdése: merre tovább?

Az 1948-as iskolaállamosítást, majd az 1989-es rendszerváltozás utáni liberalizációt követően, 2010 júniusától 2013 februárjáig a második Orbán-kormány alatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EEMI) oktatásért felelős államtitkára Hofmann Rózsa, új mederbe terelte a magyar közoktatást. 2012-re közel 380 ezer munkavállaló hagyta el az országot, így azért, hogy ez a mutató csökkenjen, bevezette az ún. hallgatói szerződést. Ennek értelmében a diploma megszerzését követő 20 évben az államilag finanszírozott rendszerben részt vevő diákok kötelesek Magyarországon munkát vállalni, melynek időtartama azonos a képzésükével. A nagyobb népszerűségnek örvendő egyetemi szakokon az államilag meghatározott, tehát fix ponthatár meghúzása rámutat a rendszer végletességére:  a felvételiző vagy megugrik egy irreálisan magas ponthatárt, így térítésmentesen tanulhat, vagy mélyen belenyúl a pénztárcájába, illetve diákhitelt igényel, s cserébe jóval alacsonyabb eredményekkel is bekerülhet a választott szakra.                                                                                                A magyar oktatási, már-már államosított intézmények jócskán veszítettek függetlenségükből - mind pedagógiai, mind anyagi téren. Gazdasági irodájuk központi irányítás alá került: a feladatot ellátó Klik-Klebelsberg Intézményfenntartó Központról azonban kiderült, hogy nehezen birkózik meg felelőséggel, így átalakításra szorul és döntéseinek súlypontja megyei szintre kerülhet. Az iskoláknak alapvető kiadásaikról is szigorúan el kell számolniuk, mely nem egyszer a rendszer lassulásához és a hatékony tanításhoz elengedhetetlen felszerelések (kréta, fénymásolópapír) hiányához vezet. A pedagógusoknak egy szigorú, részletes, szakmai portfólió elkészítésével kell alátámasztaniuk a magasabb fizetéshez való igényüket tapasztalataikra és a pályán eltöltött éveikre való tekintet nélkül. Az elmúlt pár évben komoly változáson ment keresztül a magyar oktatási rendszer, s ez az irányvonal tartósnak ígérkezik.  A legtöbb esetben ezen változások indokolásában az ország aktuális gazdasági helyzete kap hangsúlyt.

Valóban az oktatást kell megtenni a gazdasági krízis mártírjának?

Ahogy azt számos felmérés alátámasztja (PISA - Programme for International Student Assessment; OECD-átlag) azokban az országokban, ahol magasabb képzettségi szintről beszélhetünk, sikeresebb volt a gazdasági válság elleni küzdelem és a munkanélküliség is lassabb ütemben növekedett. Magyarországról nem igazán mondható el, hogy oktatáspolitikája szellemi munkára ösztönözné a tanulni vágyókat: a miniszterelnök, Orbán Viktor múlt heti bejelentése alapján (2014. október közepe) nem csak a felsőoktatási, hanem a gimnáziumi képzést is szűkítenék a szakképzés javára. Utóbbi felügyeletét már nem az oktatási tárcának megfelelő minisztériumi szerv, hanem a Magyar Gazdasági és Iparkamara látja el. Továbbá, az egyre inkább szűkülő tankönyvkínálattal párhuzamosan, iskolai könyveinkben esetenként a nemek közti egyenlőtlenség és ideológiai elfogultság is felüti a fejét.

Úgy tűnik, önmagunk ellenségei vagyunk. Világviszonylatban rendkívül keresettek bizonyos magyar diplomások, akik a fent említett intézkedések következtében, továbbá nagyobb anyagi és szakmai megbecsülés reményében el is hagyják az országot. Ahelyett, hogy eretneknek kiáltanánk ki azokat, akik - sokszor érthető okok miatt - máshol próbálnak szerencsét, és zsigerből elzárkóznánk a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségétől, nézőpontváltásra szorulunk. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy miként lehetne arra ösztönözni diplomásainkat, hogy hosszabb-rövidebb külföldi tartózkodásuk után, kint megszerzett tudásukat végül Magyarországon kamatoztassák.