http://duelamical.eu/
A másik cikkhez csúsztass oldalra!
85
144

A nép válassza az elnököt?

7509
50%
50%
Szavazzanak közvetlenül a választók a cseh köztársasági elnök személyéről? Milyen hatással lenne egy ilyen változtatás az ország demokratikus berendezkedésére és politikai rendszerére?

Demokratikusabb választási rendszert!

Antonin Sobek | fordította: Bernadett Kiss | 2012. Január 18. 21:20

« A közvetlen választás elvének alkalmazása a cseh köztársasági elnökválasztás során végzetes hibát jelentene » - nyilatkozta Václav Klaus, jelenlegi cseh elnök. Pedig összességében a közvetlen választási rendszer szükséges lenne a demokrácia jobb érvényesülése érdekében.

A hivatalban levő cseh elnök, Václav Klaus ezidáig euroszkepticizmusáról, valamint arról volt híres, hogy elutasította a globális felmelegedés [tip:elméletét=A 2009-es Koppenhágai Csúcstalálkozón kijelentette, hogy a globális felmelegedés – álláspontja szerint – csak egy érdekcsoport által kitalált fikció]. A 2003. májusában a cseh parlament által megválasztott elnök mandátuma 2013-ban jár le. Egy a cseh közszolgálati televíziónak adott interjújában Klaus azt mondta, hogy nem kíván újra indulni a 2013-as választáson. Jóllehet az új elnök személyéről szóló vita még el sem kezdődött, a választás módjáról szóló diskurzus rendkívül élénk. Valójában az elnökválasztás módja a cseh köztársaság függetlenségének kikiáltása, tehát 1989 óta megosztja a képviselőket és a közvéleményt is. A cseh állampolgárok 82%-a a közvetlen választást támogatja, de jelenleg a képviselők azok, akik a valódi döntést meghozzák. A 2011-es országgyűlési választásokat követően felmerült a közvetlen választás alkalmazásának a szükségessége.

*A helyzet jobban kedvez a közvetlen választásnak, mint valaha

A három jobbközép párt ( ODS, TOP 09, VV) által alkotott parlamenti koalíció, amely a 2010-es parlamenti választások eredményeként alakult, a választási kampány során elkötelezte magát az alkotmány módosítása és a választási eljárásról szóló törvény módosítása mellett. Ezen kívül a cseh szociáldemokrata párt által, Bohuslav Sobotka vezetésével mostanában szervezett, parlamenti obstrukcióknak is az volt a célja, hogy megerősítse azokat, akik kritizálták a parlamenti rendszert. 2011. június 16-án a képviselők egyet elfogadtak aközül a három előterjesztés közül, amelyek a közvetlen választással voltak kapcsolatosak. Így az volt a kérdés, hogy a szenátorok ugyanolyan kedvezőnek tartják-e a kétfordulós választást, mint az egyfordulós, abszolút többséggel történő választási eljárást. Sajnos a Szenátus elé kerülő parlamenti előterjesztés nem érte el a 3/5-öd szavazati arányt, amely ahhoz szükséges, hogy olyan törvényt fogadjanak el, amely egyúttal az alkotmányt is módosítja.

*A közvetlen választásra szüksége van a cseh demokráciának

A Nevideitelny Pes (« Láthatatlan Kutya ») c. cseh napilap szerint a hatalmi ágak szétválasztásának az ókori demokráciákban is ismert elve sérül, amikor Csehországban a hatalom a Parlament kezében összpontosul. Ugyanis a parlament dönt az államfő személyéről, a miniszterelnökről, számos média és a nemzeti bank vezetőjéről, valamint a bírákról. Ez azt jelenti, hogy a parlament egy olyan szerv, amelyben a törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalom összeolvad.

Továbbá a közvetett választás is atipikusnak mondható Európában, mivel csupán az európai országok negyedében választják ilymódon az államfőt. Ezt az anomáliát tovább fokozza, hogy csak az alsóház tagjainak van választójoguk ; amihez hasonló választási metódust csak Magyarországon alkalmaznak.

Önmagában a közvetlen választás nem tekinthető demokratikusabbnak, mint a közvetett formája. De a nemzetközi NGO szervezetek szerint, amelyek az állami korrupció ellen küzdenek, a közvetett választási rendszer kedvez a korrupciónak. Ezt az álláspontot képviseli a Transparency International is, amely hangsúlyozza, hogy a cseh köztársaság a 21. legkorruptabb állam az Európai Unióban. A parlament pl. a szavazatok « eladásával » ösztönzi a korrupciót, amely a választásokon is megfigyelhető. Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a cseh képviselők nyilvánvalóan nem akarják feladni a túlzott hatalmi helyzetüket és azt sem akarják lehetővé tenni, hogy mások is hozzáférhessenek a hatalomhoz.

A kiábrándulás felé

Vladimir Krejci | fordította: Bernadett Kiss | 2012. Január 18. 21:20

A jelenlegi cseh államfő ellenzi azt a javaslatot, miszerint a köztársasági elnök választása általános választás keretében történjen. Egy ilyen alkotmányjogi módosításból sokkal inkább hátrányok származnának, mintsem előnyök, és nem kedvezne a mostani államberendezkedésnek.

Végzetes hiba - ezekkel a szavakkal jellemezte Václav Klaus cseh államfő a köztársasági elnök közvetlen választásának lehetőségét. 2011. december 14-én a Parlament alsóháza elfogadta a köztársasági elnök választására vonatkozó szabályok módosítását, amely alapján az elnököt ezentúl közvetlenül választják meg a cseh állampolgárok. A törvénytervezet elfogadásához azonban a Szenátus jóváhagyására is szükség van, és annak ellenére, hogy a módosítást az állampolgárok többsége támogatja, a reform a fennálló politikai rendszer gyengülését hordozza magában, és inkább hátrányok származnak belőle.

*Visszataszító bohózat

Tekintettel arra, hogy a közvélemény-kutatások szerint a csehek 80%-a a közvetlen elnökválasztást támogatja, a politikai pártok arra használják fel ezt a témát, hogy csökkentsék a választók politikával szembeni [tip:ellenszenvét=Ivo Strejček, európai parlamenti képviselő illúziónak nevezi, hogy a törvénymódosítást követően a választópolgárok jobban beleszólhatnának a politikai döntéshozatalba]. Ezáltal a választási eljárás módosítására irányuló jogalkotási folyamat az elnökválasztás megindulásához is kapcsolódik.

Paradox módon a politikusok, félve attól, hogy magukra haragítják a választókat, inkább hallgatnak azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen terjedelmű változás nem várt nehézségekkel járhat, és a hatalommegosztás módosítását teheti szükségessé, általánosságban véve akár az egész politikai rendszer vonatkozásában. Ezek szerint tehát egy visszataszító bohózat tanúi vagyunk, amely mind a politikusokat, mint a politika iránt érdeklődőket [tip:nyugtalanítja=Szabad fordítása a Václav Zák – a Listy. c. folyóirat főszerkesztője – által használt kifejezésnek, amellyel a jogalkotáshoz fűződő politikai játszmákat kívánta minősíteni.].

*A poltikai rendszer nincs összhangban a figyelembe veendő változásokkal

Meg kell említeni, hogy az, hogy az államfő választása közvetlenül történik, az egész politikai rendszert érinti és két eltérő szintre helyezi a politikai hatalom [tip:gyakorlóit=Jean-Claude Colliard francia politológus elmélete, amelyet egy elnökválasztásról szóló konferencián fejtett ki, amelyet a CEVRO c. liberál-konzervatív tudományos társulás szervezett.]. Nem kizárólag a parlament eddigi hatásköre száll át az állampolgárokra, hanem az államfői jogosítványok is megváltoznak. Az elnöki mandátum jogalapja és befolyása erősödik valódi és átvitt értelemben is. Következésképp büntetőjogilag felelősségre lehet vonni annak érdekében, hogy ne éljen vissza a hatáskörével.

Parlamentiárius keretek között, tehát olyan államban, ahol a régóta fennálló szokás szerint az állmfő csupán reprezentatív szerepet betöltő személy, akinek a felelőtlenségét az alkotmány biztosítja, egy ilyen volumenű változás komoly veszélyt jelenthet a rezsim kohézióját [tip:illetően=Jiří Weigl kancellár szerint, Václav Klaus álláspontja az, hogy a Cseh Köztársaság mindig parlamentárius köztársaság volt, és prezidenciális jellegű állam, ahol a legfőbb hatalom a Parlamenté.].

*A szóban forgó reformtól elválaszthatatlan, valós buktatók

Az állampolgárok általi választás feltétlenül jobb ? Nem becsülhetjük alá a média befolyását, a populizmus hatását, amelyek mértéke a kampány során befolyásolja a végső [tip:döntést=Jan Kysela alkotmányjogász véleménye szerint az elnökválasztási kampány nagy hűhóval járt.]. Ezen kívül, a jelöltállításhoz költséges kampányt kell folytatni, amely nem oldható meg a politikai pártok pénzügyi támogatása nélkül. Ez nem jelent komoly veszélyt a köztársasági elnöki pozíció függetlenségét illetően ? Másfelől, az is naiv illúzió lenne, hogy egy független jelöltként induló köztársasági elnök megszerezze a választópolgárok többségének támogatását.

Ezenkívül több, mint valószínű, hogy a közvetlen választás csak növeli a politikai feszültséget. Az ún. politikai társbérlet esetén, azaz amikor a választók egy olyan elökre voksolnak, aki a parlamenti többséggel ellentétes pártállású, a politikai összhang nagyon [tip:törékeny=Franciaországban a 1986-1988, 1993-1995 és a1997-2002közötti politikai „társbérletek“ időszaka (azaz amikor a kormány és a parlamenti többség pártállása ellentétes volt az államfőével) tükrözte a megnövekedett politikai feszültségeket.]. Továbbá ha a megválasztott elnök a kormánypárthoz kötődik, kettős hatalom jön létre az államfő és a kormányfő vonatkozásában, ami nem segíti elő a politikai egyensúly javulását.

*Milyen eredménye van a változásnak ?

A parlamenti választások arányosságának elve biztosítja, hogy az elnökválasztás a társadalmi akaratot tükrözze. Tehát az így megválasztott elnökök nagy népszerűséget élveztek és rendelkeztek az állampolgárok többségének bizalmával. Milyen érdek fűződne a közvetlen választás bevezetéséhez ? Az emberek nem a közvetve megválasztott elnök miatt, hanem a választást megelőző procedúra miatt (mint pl. a 2008-as választási intrikák) támogatják a közvetlen választást. A jelenlegi rendszer valóban nem tökéletes és reformra szorul, különösen az obstrukció lehetősége miatt. Mindezek ellenére nem szabad összekeverni a választási eljárás módosítását egy olyan szavazási rendszer bevezetésével, amelynek az a kockázata, hogy kedvezőtlen irányba sodorja a cseh belpolitikát.

Ez a cikk a meggyőzőbb.

A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.

Ez a cikk a meggyőzőbb.

A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.

Szavazás állása

50%
50%

Demokratikusabb választási rendszert!

Antonin Sobek|fordította: Bernadett Kiss

A kiábrándulás felé

Vladimir Krejci| fordította: Bernadett Kiss

0 Kommentárok

Vegyél részt a vitában! Oszd meg te is a véleményedet!

Jelentkezz a Duel Amical - vitapolitika.hu szerkesztőségébe!

Szívesen lennél szerkesztőségünk tagja? Vagy csak egy cikket szeretnél publikálni? Küldj egy rövid bemutatkozó e-mailt a duelamical@duelamical.eu e-mail címre! Részletek...