Brexit: kudarc vagy lecke az EU számára?

3688

44%

56%

Forrás

Az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése az Unió egyik legégetőbb problémájává nőtte ki magát, hisz ez az idáig példa nélküli jelenség több kérdést is felvet: milyen hatással lesz a Brexit az EU további külpolitikájára? Mennyire változnak meg az Uniós prioritások?

A Brexit az EU kudarca

Szerző

Budai Péter

2018. 05. 19. - 23:40

Népszavazás döntött az Európai Unióból való kilépésről 2016-ban az Egyesült Királyságban. Tavaly márciusban megkezdődtek a tárgyalások. Kijelenthető, ugyan az EU hatékonyan és viszonylag egységesen képviseli a térség érdekeit, a jelenség mégis az unió kudarca. A britek kilépése károsan hat az EU belső folyamataira, és az unió nemzetközi szerepvállalása is csorbát szenved.

Egyértelmű, hogy a brit kilépés komoly hangsúlyt kapott az EU politikai napirendjében. Az elmúlt időszakban a tagállamokat és az uniós intézményeket jelentős mértékben foglalkoztatta az állampolgárok jogaira, a pénzügyekre, valamint Észak-Írország helyzetére vonatkozó kérdések mihamarabbi rendezése, valamint az Európai Unió Bíróság joghatóságára vonatkozó vita. Ezek a problémakörök valójában csak a leghangsúlyosabbak, emellett azonban az EU és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli együttműködésre vonatkozó szabályozás jelenleg is kidolgozásra vár.

A Brexit káros hatásai a belső folyamatokra

Mindaddig, amíg a Brexit az EU politikai programjában központi szerepet tölt be, addig más, jelentős kérdésektől veszi el a kapacitást.

Példaértékű a bevándorlás kérdése. A közelmúltban lezajlott és az elkövetkező parlamenti választásokon is központi témaként szerepel a bevándorlás, de az EU máig sem szolgált megoldással e területen. Ez a jelenség nem példátlan az EU-n belül. A Lisszaboni Szerződés elfogadásának és hatálybalépésének elhúzódásakor többek között Magyarország is kifogásolta, hogy a 2008-ban kezdődő gazdasági válság megoldáskeresése helyett az EU még 2009-ben is a lisszaboni reformfolyamattal foglalkozott.

A Brexit következtében a folyamatok változatlansága mellett erősödik a német túlsúly is az EU-n belül. Az utóbbi években csökkent Franciaország érdekérvényesítő képessége, ahogy - kivonuló politikája miatt - az Egyesült Királyságé is. Ez eredményezte a jelenleg is érződő német dominanciát Európában, amelynek hatása megfigyelhető többek között az ukrán válság kezelésében és a bevándorlással kapcsolatos uniós politikai állásfoglalásokban is. Nem véletlenül jelent meg az a kritika, hogy az uniós vezetői posztok esetén német túlsúly figyelhető meg. Belátható, ha ilyen politikai helyzetben már ennyire jelentős a német befolyás, a britek kilépésével még inkább súlyosbodhat a helyzet. Ez az Unión belül komoly hatalmi egyensúlytalansághoz, az egyes tagállamok érdekérvényesítő képességének csökkenéséhez, valamint akár egyoldalúan kialakított szabályozásokhoz is vezethet.

Ezeken túl a Brexit felfogható egyfajta reakciónak is. Jellemző tendencia, hogy valamennyi válság esetén az EU intézményrendszere úgy kezelte azokat, hogy igyekezett újabb és újabb kompetenciákra szert tenni. Az uniós intézmények ilyen jellegű törekvése szükségszerűen egyre mélyebb integrációt eredményez, amely bizonyos esetekben hatékony válságkezelésnek bizonyul. Vannak olyan helyzetek, amikor ez akár fenyegetően is hathat, szerencsétlen esetben egy tagállam tekintetében az EU felé súlyos bizalomvesztést eredményezhet. Ha már létezik precedens arra, hogy egy tagállam kilépett az EU-ból, akkor az esély is nagyobb, hogy az megismétlődhet. Erre, álláspontom szerint, jelenleg meglehetősen kicsi az esély. Ennek lehetőségét azonban fokozhatják a már létező uniós politikai törésvonalak, például az új és a régi tagállamok között létező szakadék.

Az EU presztízsvesztése a nemzetközi politikában

Az EU jelenleg is küzd azzal a problémával, hogyan válhatna igazán meghatározó szereplővé a nemzetközi politikai dimenzióban. Mivel egy olyan „sui generis” entitásról beszélünk, amelynek külpolitikai tevékenysége mellett párhuzamosan létezik az uniós tagállamok külpolitikai tevékenysége is, sokkal nehezebb megvalósítani az egységes fellépést. Az uniót kevésbé jellemzik határozott és önálló lépések a nemzetközi politikában. Ez korlátozhatja a multilaterális fórumokon való érdekérvényesítést is.

Abban az esetben, ha egy tagállam úgy dönt, hogy kilép, az EU számára az egyértelműen „arcélvesztéssel” jár. Ez a külső szemlélő számára annyit jelent, hogy egy ilyen közösséggel való osztozás kevésbé vonzó. Ezt alapvetően fokozza az a helyzet, ha egy olyan állam lép ki az integrációból, amely jelenleg is középhatalomnak számít. Az Egyesült Királyság tárgyalási magatartásában – minden hibája ellenére – a következő tényezők továbbra sem elhanyagolhatóak. Az Egyesült Királyság a Brit Nemzetközösség jelenleg is meghatározó tagja, az Amerikai Egyesült Államokkal hagyományosan jó kapcsolatokat ápol, és olyan hatalomról beszélünk, amely atomfegyverrel rendelkezik.

Lehet, hogy a kilépési folyamat okaiban az Egyesült Királyság nagyobb felelősséggel bír, mint az EU, ugyanakkor a kilépés az Uniót tünteti fel a tagjelölt államok szemében sokkal kevésbé vonzó alternatívának. Ráadásul a nemzetközi politika többi szereplője számára is azt sugallhatja ez a fejlemény, hogy az EU kisebb jelentőséggel bír a nemzetközi porondon.

A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.

This article convinced me.

Brexit: lecke és lehetőség a fejlődéshez

Szerző

Névtelen

2018. 07. 01. - 10:15

Kétségtelen, hogy a Brexit egy negatív pont az Európai Unió történetében, hisz eddig egyedülálló példaként szolgál arra, hogy egy tagállam elhagyja az Uniót. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a Brexitre való koncentrálás más jelentős lépésektől terelné el az Európai Unió figyelmét. Mi lehet fontosabb, mint feltárni és elemezni az Egyesült Királyság döntésének hátterében zajló indítékokat? Ez annál is inkább lényeges, mert amennyiben az EU képes feldolgozni és megérteni a Brexit valódi okait, az mankóként szolgálhat a további kilépések megelőzésében.

A Brexit kapcsán nem kifejezetten az Egyesült Királyság döntésével érdemes foglalkozni, hanem magával a jelenséggel: mi vehet rá ilyen radikális lépésre egy tagállamot? És mivel akadályozható meg, hogy ez egy úgynevezett dominó-effektust generáljon, és hogy a tagállamok a széthúzás helyett az összetartozás mellett voksoljanak?

A legelső reakció, mely a Brexit okaira – már-már gondolkodás nélkül érkezhet - az nem más, mint hogy „a bevándorlás és az EU hibás krízis kezelése az oka mindennek”. Ez a kérdés azonban jóval összetettebb annál, hogy úgynevezett sablon válaszokat lehessen ráhúzni. Való igaz, hogy a kezdeti, vagyis a 2004-es várakozások helyett (5000-13.000 bevándorló) hideg zuhanyként érhette a briteket az, hogy a fenti várakozásokkal ellentétben 129 000 bevándorló érkezett*, ám ez csak egy aspektusa a problémának. Napjaink politikai színterei mind az EU-n belül és kívül egy közös, bonyolult jelenséggel állnak szemben.

Egy általános jobb oldalra tolódás

Az úgynevezett politikai és kommunikációs nyitottság, melyben hatalmas lehetőségek rejlenek, jelenleg inkább fenyegetést, egyfajta zavarodottságot kelt a (tag)államokban. A globalizációnak köszönhetően ma már bárki, szinte bármilyen módon kifejezheti politikai nézeteit. Ez önmagában egyáltalán nem lenne baj, hisz a demokrácia egyik alapja a szabad vélemény nyilvánítás. Ugyanakkor a fenti jelenség óhatatlanul is tovább darabolja az amúgy is egyre heterogénebb politikai arénát, melyre az Európai Unió – melynek intézményei egy reprezentatív demokratikus rendszerre alapulnak -, nem tud megnyugtató választ biztosítani. Mindez bizonytalanságot kelt és teret ad a hatásvadász, populista hangok növekedésének, melyek sokszor komolyabb szakmai tartalom hiányában, ám egy-egy ügyes politikai fogással és a technológiai vívmányaival, a közösségi média adta lehetőségeivel a saját maguk malmára hajtják a vizet. Hiba lenne azt állítani, hogy az EU az egyedüli szereplő, amely nem mindig tud kellő hatékonysággal válaszolni ezekre a politikai kihívásokra. Megfigyelhető, hogy – bár két különböző kontinensen – , de szinte ugyanaz a társadalmi réteg szavazott Donald Trumpra, mint amelyik az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről döntött. Ez azt mutatja, hogy az állampolgárok bizalma nemcsak a klasszikus politikai vezetőikben, hanem magában a rendszerben is megingott. Ezzel magyarázható egy általános „jobb oldalra tolódás”, és a túlzott nacionalista és a populista hangok megerősödése.

Az EU szerepe önmaga megerősítésében

Az EU egyik legnagyobb feladata visszanyerni állampolgárainak bizalmát és megerősíteni saját hitelességét. Szembe kell néznie a ténnyel, hogy intézményei és döntési mechanizmusai egy laikus számára sokszor átláthatatlanok, így azok megértése egy szűkebb „politikai elitre” korlátozódik. Törekednie kellene arra, hogy intézményrendszerét, saját értékeit azok számára is érthetővé és kézzelfoghatóvá tegye, akik ugyan nem jártasak politikai vagy jogi körökben, de komoly szavazótömeget jelentenek. Egyértelmű, hogy az EU legfontosabb mozgatóeleme a saját, 28 tagból álló családja. De figyelembe véve az egyre növekvő euroszkeptikus hangokat, melyek az emberek tájékozatlanságát próbálják saját fegyverükké alakítani, elengedhetetlen lenne, hogy az EU kialakítson egy olyan irányvonalat, mely a jelenleginél hatékonyabban emeli ki az Európai Unió érdemeit, legitimitását.

Végezetül, valóban negatív fényt vethet az Egyesült Királyság döntése az Európai Unióra nézve. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a Brexithez hasonló megtorpanások minden (nemzetközi) rendszert, szervezetet elérnek. Itt az alkalom, hogy ezt a hullámvölgyet az EU előnnyé kovácsolja, és újragondolja, megerősítse önmagát, hogy létezése és hitelessége továbbra is töretlen maradjon.

*https://www.theguardian.com/commentisfree/2018/mar/03/brexit-immigration-jobs-eton-europe