Charlie Hebdo: ki húzhat politikai hasznot a vérengzésből?

A párizsi merényleteket követően sok szakértő az iszlamofóbia és a nacionalista jobboldal megerősödését jósolta. Még előfordulhat, hogy tévednek.

A baloldal és a nemzeti jelképek

A Nemzeti Front (Front National) plakátjai, címere és himnusza is arról árulkodnak, hogy a hazafiasság eszméjét és Franciaország nemzeti jelképeit évtizedek óta kisajátította a nacionalista jobboldal. A választók egy része pedig az ideológiák eltűnése és a vallások visszaszorulása miatt fogékony egy határozott értékrendre építő szélsőjobboldali pártra. Azonban a baloldalnak most alkalma nyílhat visszaszerezni ezt a hosszú ideje elbirtokolt adut, a nemzeti identitástudatot. Január eleje óta tömegek skandálják a Marseillaise-t önmaguk megnyugtatására a legkülönbözőbb helyeken, amely jól jelzi a politikai közhangulatot. Mivel jelenleg a baloldal irányítja az államot, szabja meg a napirendet és kezdeményezi a közéleti vitákat, a felsorolt eszközök ügyes felhasználásával akár a maga malmára is hajthatja a vizet.

A média jelentős szerepe

A média most is ügyesen meglovagolta az eseményeket, ezt is számításba kell venni. Egyrészt, a sajtót érő támadás az egész szakmát mozgósította, amely reflexszerűen már-már visszaélt a szólás és sajtószabadságról tartott szónoklatok adta lehetőségekkel. A zsurnaliszták közbeszédet tematizáló szerepét ismerve, előre borítékolhatjuk az aktuális tematika későbbi visszaköszönését: a 2017-es választások idején újra előtérbe helyezik majd François Hollande válságkezelését és a nemzeti összetartást. Másrészt a hallgatóság és az olvasóközönség elvárásainak megfelelően a sajtó kiszűrte a szélsőséges hangokat, és az egység fontosságát, valamint az Iszlám és a terrorizmus összemosását visszautasító megközelítést helyezte középpontba. Ezzel a francia kormánnyal közös álláspontra helyezkedett. Végül azzal is számolhatunk, hogy a média képmutató, vélt semlegességéből kifolyólag a mérsékelt véleményeket támogatja. Valószínűsíthetjük, hogy a társadalmi érzékenység szabályozásával, bizonyos hírek előtérbe helyezésével és a mérsékelt hangok favorizálásával a szélsőjobboldal elszigetelődik. Hosszas politológiai magyarázkodás nélkül is sejthető, hogy a média sok esetben dönti el a választások kimenetelét. Az pedig egyre világosabb, hogy melyik oldalra teszi le a voksát.

Baloldali biztonságpolitikai fordulat?

Az inkább a haladás, mintsem a rendfenntartás felé elkötelezett baloldal számára a közbiztonság témaköre tabunak számított, erről eddig főként a jobboldal kommunikált. Azonban az ország védelméről zajló vitában - hiszen itt már egyértelműen védelemről van szó és nem csupán közbiztonságról - ez a tabu könnyen megdőlhet, és a baloldal visszaszerezheti az erre fogékony szavazóbázist. A közbiztonság témaköre már bizonyított, leginkább a 2002-es elnökválasztás második fordulójára volt döntő befolyással. A jelenlegi miniszterelnök, Manuel Valls belügyminiszteri kinevezésekor, éppen a fokozott közbiztonságra alapozott politikájának köszönhette népszerűségét, akárcsak Nicolas Sarkozy 2002 és 2004 között. Ezért is van kedvező véleménnyel róla a jobboldali szimpatizánsok negyvenkét százaléka, szemben François Hollande négy százalékával, egy 2015. január 17-i felmérés alapján. A baloldalnak nagy figyelmet kellene fordítania erre a negyvenkét százalékra az elnökválasztás előtt. Ezt az is bizonyítja, hogy a kormány határozott fellépése a közelmúlt kritikus pillanataiban jelentősen növelte a miniszterelnök és a köztársasági elnök népszerűségét.

A Nemzeti Front politikai hibái

A Martell Károlyra, mint a muzulmán hódítások megállítójaként elhíresült francia történelmi alakra utaló szlogen, „Je suis Charlie Martel” („Martell Karcsi Vagyok”) és a halálbüntetés visszaállításáról szóló referendum kezdeményezése szemléltetik, hogy a jobboldali nacionalista párt az ország megosztására hajt. De lehet, hogy nem a legjobbkor. Miközben a többi párt egységesen lép fel, a Nemzeti Front egyre inkább elszigetelődik. A világ minden pontjáról érkező állam és kormányfőket tömörítő, terrorizmusellenes köztársasági menetből is kimaradtak. Mivel a véleménynyilvánítás egyre szabadabbá válásának idejét éljük (gondoljuk csak Michel Houellebecq „Sousmission” című regényére, vagy Zemmour a muzulmánok deportálásáról szóló megnyilvánulására), és a mostani események mentén a szólásszabadság amúgy is fokozott hangsúlyt kap, a Nemzeti Front eddigi retorikája elértéktelenedik. A bevándorlást, a bűnözést és az Iszlámot előszeretettel összemosó jobb- és szélsőjobboldal, érvei egyszersmind meggyengültek. Mára világos, hogy a veszély közel sem az általuk hangoztatott hétköznapi polgári kihágásokban rejlik, hanem az iszlamista terrorizmusban.
Még Marine le Pennek, a Nemzeti Front pártelnökének is vissza kellett utasítania mindennemű azonosítást a muzulmán lakosság és a merényletek között, aki így a két fogalom összefésülésére alapozott ütőkártyáját is elveszítette.