Csatlakozzon-e Lengyelország az eurózónához?

Jelenleg Lengyelország a két világ legjavát tartja a kezében: része a közös piacnak, így hasznot húz a nagy európai gazdaságból, ugyanakkor védve van az euróövezetre bármikor lesúlytható gazdasági válság kockázataitól. Az euróövezetben lenni egyfajta befektetés – feláldozzuk a gazdasági erőnk egy részét, amiért cserébe egy ködös, homályos politikai hatalom ígéretét kapjuk. Ez így önmagában is kockázatos üzlet volna, még akkor is, ha az eurózóna alapjai magabiztos lábakon állnának. Azonban mi pont az ellentétjét érezzük.

Kedvezőtlen gazdasági helyzet

Robert Alexander Mundell, akit egyesek az euró atyjának is tartanak, kidolgozta az optimális valutaövezetek elméletét (OCA), ami az eurózóna ötletének alappillére. Az elmélet szerint amennyiben egy adott földrajzi egység bizonyos jellemzőkkel rendelkezik, egy közös valuta megléte maximalizálhatja annak gazdasági erejét. A sikeres monetáris uniónak négy kritériuma van: (1) mobilis munkaerő a régióban; (2) mobilis tőkeáramlás és rugalmas ár-, illetve munkabér; (3) kockázatmegosztó rendszer, mint például egy automatizált pénzügyi transzfer mechanizmus, azaz a pénzek újraosztása olyan régiókba/szektorokba, melyeket negatívan befolyásolt az első két jellemző; (4) a tagállamok hasonló gazdasági ciklusokkal rendelkeznek.

Nem kell közgazdaságtudományi zseninek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, az eurózóna nem a legjobb példája az OCA-nak. A tőke mobilitása meglehetősen jó, azonban a munkaerő-mobilitás, elsősorban a kulturális és nyelvi különbségek miatt, kevésbé kiemelkedő. Egyértelmű, hogy a pénzügyi transzfer rendszer nem létezik, és látva a németek szkeptikus hozzáállását a tervekre vonatkozóan, belátható időn belül nem is fog létrejönni. Emellett kihangsúlyozandó, hogy az eurózóna országainak gazdasági ciklusai nincsenek összehangolva. Ez annyit tesz, hogy amikor egy gazdaság (mint például Németország) inflációval küzd, addig egy másiknál (példának okán Franciaországban) stagnálás figyelhető meg. Mindkettő más problémával küzd, melyekre más-más megoldások szükségeltetnek, amelyek nem feltétlenül működnek mindkét félnél, sőt, inkább tovább növelik a gondot.

Nem kívánatos politikai feltételek

Természetesen nem mindenki ért egyet az OCA elmélet következtetéseivel. Néhányan azt vallják, hogy bizonyos államok problémái csupán a saját alkalmatlanságuk, tékozlásuk, vagy akár lustaságuk melléktermékei. Szerintük addig nyugodtak lehetünk, amíg megőrizzük a szigorú költségvetési fegyelmet és megakadályozzuk az inflációt. Tételezzük fel, hogy mindez igaz, és Németország növekvő erejét tulajdonképpen a nemzeti érdemeinek köszönheti, így csak követnünk kell az ő példájukat, és hátradőlhetünk az euróövezethez való csatlakozás után. Ez még mindig azt jelentené, hogy egy esetleges pénzügyi válság idején a többi virágzó északi állammal együtt nekünk is ki kéne vennünk a részünket a gondatlan déliek adósságainak fizetéséből. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy az északi államok a tulajdonosai azoknak a bankoknak, amelyeknek a déliek tartoznak, így az északiak tulajdonképpen maguknak fizetnek. Ezért nincsenek ösztönözve a kóros állapot orvosolására.

Az euróövezetben tevékenykedő politikusok nem feledkeztek meg ezekről a csapdákról. Egyre többen adnak hangot a megszorító politikát érintó aggodalmuknak, melyek olyan országokra vannak ráerőltetve, mint Görögország, és több kárt okoznak, mint hasznot, tovább növelve ezáltal az Észak és Dél közötti egyenlőtlenségeket. Úgy gondolják, hogy az euróövezet erős gazdaságai és a komoly problémákkal küzdő egyéb államok közötti pénzügyi transzferek segíthetnék a helyzet stabilizálását. De valóban így van-e? Németországnak van a legnagyobb beleszólása az eurózóna megreformálásába, az ország azonban köztudottan szkeptikusan áll a pénzügyi transzfer kérdéséhez. A német politikusok szorongatott helyzetbe kerülhetnek, ha mindezt majd azoknak a szavazóknak is el kell magyarázniuk, akiknek nem érdekük a kevésbé törekvő, egyszerű déliek segélyezése. Ha a legutóbbi parlamenti választások iránymutatónak tekinthetők, az euroszkepticizmus uralma még jó ideig nem fog megdőlni.