A függetlenség napi felvonulás Lengyelországban

Attól függetlenül, hogy melyik híradást nézzük a felvonulásról, nehéz lesz nem észrevenni a rengeteg kétes szimbólumot, az idegengyűlölő szlogeneket és a vörös füstbombákat. A Függetlenség napi felvonulás manapság kevésben hasonlít egy lelkes, békés ünnephez. Az évek során egy szélsőjobboldali nézetek megnyilvánulására alkalmas fórummá vált, és ahelyett, hogy csökkentené, csak tovább mélyíti a lengyel társadalmon belüli szakadékot. Az ellenséges magatartások és előítéletek sokasága, csakúgy, mint az agresszív viselkedés és rasszista megnyilvánulások elítélésének hiánya, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a felvonulás elpusztítsa a normális, egészséges hazafias érzületet és egy torz, hamis szemléletmóddal helyettesítse azt.

A lengyel nemzet megbélyegzése

Nem meglepő, hogy a nagy, szimbolikus jelentőséggel bíró állami ceremóniákat széles körben sugározzák a médiában, ezáltal kiváló lehetőséget teremtve arra, hogy népszerűsítsék vagy népszerűtlenné tegyék az ország imázsát külföldön. Ha érdekel minket egy adott ország vagy egy új nyelv elsajátítása, gyakran fordulunk az internethez hogy meghallgassuk a nemzeti himnuszt vagy megnézzük a fontos állami eseményekről szóló híradásokat. Amit ily módon látunk, hallunk, az befolyásolja az adott országról alkotott képünket. A kérdés tehát a következő: mit tudhattak meg a külföldiek a lengyel Függetlenség napjáról, amíg a felvonulásról szóló híradást nézték? És mire következtettek ebből Lengyelországra nézve?

Persze a gyerekes családok képei vagy némi információ magáról az ünnepről mind háttérbe szorultak az menekült-ellenes szlogenek között, de ha van némi fogalmunk a médiát irányító elvekről, akkor tudjuk, hogy a szenzációnak van keletje. Az emberek lehetnek azon a véleményen, hogy az ilyesfajta tudósítás igazságtalan, vagy akár manipulációnak is bélyegezhetik, de nem lehet elsiklani afölött, hogy amit bemutattak, az nem kitaláció volt. Nem lehet tagadni, hogy a Lengyelországban letelepedett külföldiek valóban féltek kimenni aznap, egymást figyelmeztetve a veszélyre az internetes fórumokon. Senki sem Photoshoppal vágta be a plakátokra a “tiszta vér”, “fehér Európa”, szlogeneket vagy illesztette a felvonulók kezébe azt a táblát, amelyik egy trójai falóba rajzolt menekülteket ábrázol. Ezek nem kitalált képek, mind jelen voltaka felvonuláson. Egy demokratikus, európai országként ahelyett, hogy megsértődnénk a rossz nyugati média tudósításain, inkább el kellene ismernünk és tanulnunk ebből az élményből (különösképp, mivel jövőre az ünnepség a századik évfordulón lesz.)

Gondolkozzunk rajta egy darabig Gondolkozzunk el rajta egy kicsit, hogy Lengyelország milyen benyomást kelt magáról ezen a bizonyos napon. Egyesek szerint, a felvonulás az értékeink megnyilvánulása. De milyen értékeket képviselünk többek között azt ordítva, hogy “Európa fehér marad vagy lakatlan”, “Halál a haza ellenségeire”, “Katolikus, nem világi Lengyelországot”, “Menekültek takarodjatok haza!”, vagy “Nem vörös, nem szivárvány, hanem nemzeti Lengyelországot!”?

Ez a felvonulás valóban a függetlenségről szólt volna? Biztonságos és befogadó volt minden lengyel állampolgár számára? A felvonulás fő szlogenje, “Istent akarjuk!”, nem azt sugallta véletlenül, hogy az egyetlen, “igazi lengyelnek” a csak a katolikus lengyelek számítanak? Nem minden lengyel állampolgár, aki élvezi az ország szabadságát, hithű katolikus – csakúgy, minthogy nem mindenki radikális, aki maga is részt vett a felvonuláson. Viszont elkerülhetetlenül az élvonalban lévők voltak azok, akik meghatározták a felvonulás hangnemét.

A szimbólumok bizonytalansága, büntetlensége és egyenlőtlensége

Maga a tény, hogy sok felvonuló fáklyát vitt magával és gyújtott meg a Poniatowski hídnál (attól függetlenül, hogy a pirotechnikai eszközök használata be van tiltva a nyilvános megmozdulások során), hogy rasszista szimbólumokat ordítozott és festett a köztereken, hogy petárdákat szórt és alkoholt ivott a nyílt utcán (amely szintén tilos Lengyelországban) és még anti-fasiszta zászlókat is felgyújtott, komolyan megkérdőjelezi az esemény biztonságát. Ezt hívjuk Lengyelországban biztoságos környezetnek az ünneplésre?

A felvonulás szintén felhívta a figyelmünk a szimbólumok közöttikonlfiktusra, az állampolgárok törvény előtti egyenlőtlenségére a és a hatóságoknak a radikális csoportok iránt tanusított félelmére (a rendőrség, attól való félelmében, hogy elszabadul az agresszió és a krízishelyzettel szembeni taktikájuk miatt inkább nem indítot eljárást). Ez az oka annak is, hogy az olyan emberek, mint akik például a kelta keresztet viselték (persze kicsit dőlten, nehogy valaki arra merjen gondolni, hogy az egyenes változatátát hordják, amely a fehér faj felsőbbrendűségét hirdeti), vagy a kelta keresztet a náci lobogóval együtt, illetve akik Hitler okkult szimbólumát, a “Fekete Napot” tűzik magukra, azokat nem vonták büntetőjogi felelősségre. A kelta keresztet a sassal együtt szintén többen viselték a felvonulók között. Amíg ezeket a szimbólumokat elnézték a felvonuló tömegben, addig a “Stop a fasizmusnak!” plakátot, amelyet nők egy csoportja állított, különböző nevekkel illették, lökdösték és rugdosták. Mi a végkövetkeztetés? A felvonulás békés volt azoknak, akik egyetértettek a radikálisok szlogenjeivel, vagy nem tiltakoztak nyíltan a azok ellen, de azokkal, akik más véleménynek adtak hangot, már nem bántak kesztyűs kézzel.

“A nacionalizmus egy gyermekbetegség. Az emberiség kanyarója.” Ezek Einstein szavai, amelyek tökéletesen leírják a jelenlegi lengyelországi helyzetet. Az országunk még gyerekcipőben jár, amely, a demokratikus intézmények bevezetésének ellenére még nem ért meg a demokráciához és nem érti annak működési elveit. Egy érett demokrácia nem nevezhet egy rasszista felvonulást a hazafias érzület megnyilvánulásának.

Zászlókat a magasba? Persze, fel az égig! De előbb nézz körül, nehogy a végét valaki más szemébe szúrd!