Kormányzati ámokfutás, vagy küzdelem a szabadságért?

1325
55%
45%
Orbán Viktor jobb-közép, konzervatív kormánya számos intézkedésével lepte meg az európai közvéleményt hatalomra kerülése óta. A rendkívüli bankadó, a multinacionális cégekre kiszabott különadó, az új alkotmány és a médiatörvény csak néhány az európa által kritizált intézkedések közül.

Gazdasági szabadságharc: megtalálni az egyensúlyt

Szerző
2012. 02. 16. - 10:08
A magyar kormány gazdaságpolitikáját egyfajta szabadságharcos retorika jellemzi. Ez helyenként inkább a választóknak szól, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy az EU tárgyalóinak. A kormány fő célja, az egyensúlyteremtés.

Magyarország rendszerváltás utáni kormányainak gazdaságpolitikáját többek között két dolog jellemezte legjobban. Egyrészt a feltétel nélküli együttműködés a világ és Európa pénzügyi szervezeteivel, hogy a magyar piacgazdaság megfelelő tanácsadás mellett alakuljon ki. Másrészt, az volt jellemző, hogy a kormányok a megszorítás-újraelosztás ciklusokban gondolkodtak: ha jól állt a gazdaság, akkor jóléti intézkedések vették kezdetüket, azonban ha az államkassza kimerült, az az állam számára hitelfelvétellel, a lakosság számára pedig komoly megszorításokat jelentett. Az Orbán-kormány a választások előtt közvetett módon ígéretet tett arra, hogy ezeknek a gyakorlatoknak vége szakad. A szocialista-liberális kormány túlzottan kötődött a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez, nem tárgyaltak, nem alkudoztak, majd a magyar állampolgárokkal próbálták megfizettetni a hitelfelvétel árát.

Ellenvetésként természetesen fel lehet, hozni, hogy a világválság volt az, amely rákényszerítette ezt a politikát a kormányra. Természetesen ez is közrejátszott, azonban a magyar demokrácia és piacgazdaság 20 éve csak a régi tendenciák folytatását mutatja. A magyarok pedig egyre frusztráltabbá és elkeseredettebbé váltak. Elkeseredetté, mert beléptünk az Európai Unióba és más szervezetekbe, amelyek viszont nem hoztak lényegi változást a magyarok életminőségében. Sőt, az EU újabb és újabb kívánságokkal áll elő, beleszól a teljesen legális alkotmányozási folyamatba és a magyar gazdaságpolitikába.

A magyar kormány gazdaságpolitikáját egyfajta szabadságharcos retorika jellemzi. Ez helyenként inkább a választóknak szól, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy az EU tárgyalóinak. Ugyanakkor ez a diskurzus valóban valamiféle szabadságharcot szolgál. A kormány meg akarja teremteni annak a feltételét, hogy a nemzetközi szervezetek rá legyenek kényszerítve arra, hogy tárgyaljanak Magyarországgal a jövőben az országot érintő kérdésekről. Ne lehessen lehetőség arra, hogy új szabályokat oktrojáljanak Magyarországra.

Kontraproduktív támadássorozat

A nagyobb elnézés (nem a teljes vakság!) főként az EU részéről az Unió érdeke is lenne. A magyar közvélemény nagyon nagy része ma is Európa-párti. A felmérések azt mutatják, hogy Jobbik EU-zászlóégetése, csak egy kisebbség műve. Azonban ez a kisebbség egyre inkább növekszik, főleg amikor a nyugati sajtó és néhány európai parlamenti képviselő fasiszta diktátorként festi le Orbán Viktort, aki legitim módon megválasztott miniszterelnök.

Sokszor egyoldalú tudósítások jelennek meg a magyar kormányról a nyugati, főként baloldali sajtóban. A Klubrádió ügye az egyik legjobb példa: egy kis rádió, aki nem tudta fizetni a frekvenciáját, a szigorú médiaszabályozások miatt meg kell, hogy szűnjön. Az tény, hogy a rádió inkább ellenzéki pártokhoz volt köthető, azonban azt mindenki elfelejti, hogy az említett médium országos befolyása elég csekély volt (Budapest környékén kívül csak néhány kisebb városban volt fogható). Nem látom, hogy a kormánynak miért állna érdekében egy országosnak alig nevezhető ellenzéki médium elhallgattatása, amikor tudja, hogy egy ilyen ügyből nemzetközi ügy kerekedhet.

Egyensúly az elszigetelődés és a behódolás között

Láthatjuk tehát, hogy a magyar kormány sorozatos támadása a nemzetközi sajtóban nagyon kontraproduktív is lehet. Főleg, hogy a kormány hangneme változott. Orbán Viktor kész elfogadni a kritikát, ha azt mérvadó szervezet (pl.: az Európai Bizottság) intézi neki. Készek tárgyalni az IMF-fel, azonban feltételeket is állíthatunk majd. A gazdasági szabadságharc célja pedig éppen az, hogy egy új egyensúlyt teremtsen feltétlen behódolás és az elszigetelődés között. A szocialista-liberális kormány nyolc éven át az előbbi utat járta, ráadásul elég kacskaringósan, néha egymásnak ellentmondó engedményekkel Washington, Brüsszel és Moszkva számára is. Orbán Viktor kormánya számára azonban új lehetőség adatott, hogy rendet tegyen a kapkodó szocialista külpolitika után. Erre garancia Martonyi János külügyminiszter, akinek nyugati és atlantista elkötelezettsége köztudott.

Ma olybá tűnik, hogy az IMF és az EU segítsége nélkül nem lehet a magyar gazdaságot újra talpra állítani. Azonban nem mindegy, hogy mennyire szolgáltatja ki magát az ország egy újabb hitelcsapdának és gazdasági nyitásnak. Ez a múltban azt okozta, hogy az ország sokkal rosszabbul tudott ellenállni a pénzügyi és gazdasági világválság okozta viharoknak. Igaz, hogy a válság még nem ért véget és ilyen nehéz időkben nem szokványos hosszú távú és mélyreható változásokat előirányozni, és lakosságtól is komoly áldozatokat követel az Orbán-kormány. Ennek ellenére komolyan nőhet a magyar gazdaság ellenálló-képessége, amennyiben sikerül átvészelni ezt a nehéz időszakot.

 

A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.

Orbán Viktor szabadságharca: kormányzás a forgalommal szemben

Szerző
2012. 02. 16. - 10:08
Az, hogy Orbán Viktor még ma is népes tábora EU-ellenes felhanggal tüntet a kormány mellett, voltaképpen nem véletlen, sőt mondhatni egyenes következménye Orbán eddigi kommunikációjának. Az emberek, jó diák módjára, együtt mondják fel a leckét, amit tanáruktól hallottak.

„Innen üzenjük az EU-nak, hogy nem leszünk gyarmat!” - ezzel a felkiáltással szólt Bayer Zsolt ahhoz a több százezres tömeghez, amely január 21-én gyűlt össze Budapesten, hogy a kormány és Orbán Viktor mellett tüntessen. Amellett az Orbán Viktor mellett, aki az együttműködés jegyében utazott Brüsszelbe, hogy partnerként tárgyaljon az EU-val, és tisztázza politikájának vitatott pontjait. Furcsa ellentét, hogy míg a kormány elleni megmozdulások a sajtószabadság és a demokrácia védelmének jegyében szerveződnek, addig a kormánypárti tüntetők egy erősen Európai Unió ellenes, már-már a Jobbikot idéző jelszó mögött sorakoznak fel és együtt skandálják: „nem leszünk gyarmat”. Ezeknek a tüntetőknek Orbán Viktor külön videó üzenetben mondott köszönetet, hogy kiálltak érte, és Magyarországért.

De kiknek szól a hadüzenet? Kik a gyarmatosítók? Az EU? Az a szerv, melynek Magyarország nemcsak egyenjogú tagja, de egyike azon tagállamoknak, amelyek több pénzt kapnak vissza támogatásként, mint amennyivel a központi költségvetéshez hozzájárulnak? Ki az ellenség, aki ellen harcolni kell? Talán az IMF? De hiszen Orbán Viktor éppen azon fáradozik, egyre inkább behódolva a nemzetközi pénzóriásnak, hogy pénzügyi védőhálót biztosítson eladósodott hazánknak.

Pökhendi hangvétel: talán túllőttünk a célon?

Az, hogy Orbán Viktor még ma is népes tábora EU-ellenes felhanggal tüntet a kormány mellett, voltaképpen nem véletlen, sőt mondhatni egyenes következménye Orbán eddigi kommunikációjának. Az emberek, jó diák módjára, együtt mondják fel a leckét, amit tanáruktól hallottak. Jól eszükbe vésték ugyanis Orbán Viktor 2011. március 15-i beszédét, melyben Brüsszelt a hajdani Monarchia Bécséhez és a Szovjet Unió Moszkvájához hasonlította, és kijelentette, hogy Magyarországnak senki sem diktálhat. Emlékezetes azon megszólalása is, mely EU-elnökségünk végén, 2011. július 2-án hangzott el: „a támadásokat visszavertük, az Európa Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit. Leesett néhány saller, kiosztottunk néhány baráti tarkón legyintést, és higgadt, baráti tempóban elvégeztük a munkát”.

A kormány politikája kivívja a Nyugat haragját

Mikor a nemzetközi sajtóban egyre gyakrabban és egyre élesebb hangon bírálták Magyarországot az új alkotmány és különféle törvények miatt, a jobboldal első reakciója az volt, hogy itt a nemzetközi baloldal összehangolt támadásáról van szó. Ezt követően az ország jelentős diplomáciai figyelmeztetéseket is kapott baloldalinak éppen nem mondható politikusoktól, mint például José Manuel Barossotól, Hilary Clintontól, Nikolas Sarkozytől vagy éppen Alain Juppé francia külügyminisztertől. A kritikák többek között érintik az új alkotmányt, a jegybank törvényt, a bírói nyugdíjkorhatár csökkentését, a Klub Rádió frekvenciájának megvonását, stb. A lista hosszú és konkrét. A Velencei Bizottság, mely már korábban részletesen elemezte és tételesen felsorolta kifogásait az új magyar alkotmány ellen, úgy látja, hogy az alaptörvény a demokrácia alapjait ássa alá. Mégis nem egyszer hangzott el a kormány oldaláról, hogy a vádak alaptalanok, vagy éppen nem elég konkrétak, és hogy akik az alkotmányt bírálják, azok többsége valószínűleg el sem olvasta azt.

Csak a hangnem változik, vagy a politikai is?

Az egyre növekvő nemzetközi nyomás, az éles kritikák valamint az ország gazdasági helyzete utóbb arra sarkalták a miniszterelnököt, hogy a megállapodás érdekében visszafogottabb hangot ejtsen meg. Az ország ugyanis nem csak az EU-val, de az IMF-fel is tárgyalásokat folytat. Ez utóbbival kezdetben nem volt zökkenőmentes a kommunikáció: a Fidesz-KDNP kormányra kerülése után elutasította az IMF segítségét, mondván, hogy az országnak nincs szüksége kölcsönre. Később visszahívta a nemzetközi valutaalapot. A felek eltérő nézetei azonban azt eredményezték, hogy januárban az IMF delegációja felállt az asztaltól, és idő előtt hazament, mire Lázár János fideszes frakcióvezető annyit mondott: „ha valaki karácsonykor hazautazik, és máshol várja a Jézuskát, mint Budapesten, azt meg tudom érteni.”

Mikor 2012. január 18-án sor került az Európa parlamenti vitára a magyar ügy kapcsán, Orbán Viktor már sokkal alázatosabbnak mutatkozott. Már José Manuel Barrosonak írt válaszlevelében kifejtette, hogy hajlandó az együttműködésre, és a vitatott törvények esetleges módosítására. A sajtótájékoztatón egyenesen úgy nyilatkozott, szinte elfeledkezve az addigi bírálatokról és a Velencei Bizottság nem éppen pozitív kicsengésű elemzéséről, hogy voltaképpen az Alkotmányt magát nem vitatta senki, pusztán a sarkalatos törvényeket.

Orbán Viktor politikai kommunikációja tehát enyhülni látszik, ahhoz azonban, hogy mind az Európai Unióval, mind az IMF-fel megállapodás szülessen, nem elég szavakkal „letenni a fegyvert”. A diplomáciai szabadságharc akkor érhet csak véget, ha a szavakat tettek követik, és látszatmódosítások helyett valódi politikai változás megy végbe Magyarországon. Orbán Viktornak és híveinek előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy a szabadságharc retorikája és a közös ellenség keresése nem vezet sehova, és hogy az Európai Unió nem gyarmatosító nagyhatalom, hanem a demokrácia és a gazdasági jólét védelmezője.

 

A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.

Swipe to see the other side.

The state of the votes

55%
45%

Gazdasági szabadságharc: megtalálni az egyensúlyt
Szerző

Orbán Viktor szabadságharca: kormányzás a forgalommal szemben
Szerző

Hozzászólások

Új hozzászólás