Liberálissá vált a francia Szocialista Párt?
6471
Forrás
A Franciaországban 2017-ig kormányon lévő Szocialista Párt egy történelmi jelentőségű bizalmi válsággal néz szembe. A politikai kiszámíthatatlanság valamint a gazdasági válsághoz való viszonyulása miatt a párt a franciák szemében hitelét vesztette. Ez a bizalmi válság ugyanakkor együtt jár egy súlyos önazonossági válsággal is. A Szocialista Pártnak már csak a neve szocialista?
A Parlament másodszori átalakítása: a Szocialista Párt liberális fordulatának eredménye
Translator
2018. 06. 10. - 00:00
A baloldal támogatóinak legjelentősebb kritikai pontjai azok a kormány által meghozott intézkedések, melyek miközben eltávolodnak a szocialista ideológiától, a liberális intézkedések javát szolgálják. A Szocialista Párt, mely csupán más nyugat-európai szociálliberális pártok példáját követi, úgy tűnik, újra definiálja identitását. Olyannyira, hogy Manuel Valls volt miniszterelnök felvetette a párt átnevezésének ötletét.
Az intézkedések, melyeket a szocialisták 2012 után a gazdaság felélénkítésére tettek, sokkal inkább jellemzően liberális vezetésre utaltak, amely hagyományosan áltaában inkább politikai ellenfelének, a jobboldalnak tulajdonítanak. A Szocialista Párt ténylegesen eltávolodott a neokeynesi elméletek keresletélénkítő politikájától és a kínálati politikát dicsőítette, mely a fogyasztók helyett inkább a vállalkozásokat támogatta. Ennek legjobb példája a vállalkozásokkal kötött Felelősség és Szolidaritás Egyezmény. Az államháztartási hiány csökkentését megszorításokkal elérni kívánó korlátozó gazdaságpolitika, az adócsökkentés, valamint a munkaerőpiac liberalizálásának szándéka mind megkérdőjelezik a párt szocialista voltát. A párttagok jelentős része ugyanakkor felháborodott Manuel Valls kijelentésén, mely szerint: „Magunk mögött kell hagynunk a 35 órás munkahét kérdését. Igen, meg kell szüntetnünk a 35 órás munkahetet.” Miniszterelnöki kinevezése egy dolgot bizonyított: a munkaerőpiac liberalizálása többé nem szitokszó a Szocialista Párt számára.
Kormányátalakítás: szociálliberális váltás?
A 2012-ben indult, ötéves kormányzati ciklus kezdete után kétszer átalakították a kormányt, ami a Szocialista Párt identitáskeresésére utal. A választott út ugyanakkor világosnak tűnik: Manuel Vallst, a legliberálisabb hírben álló jelöltet választották kormányfőnek. A második kormány-átalakításcsak megerősítette ezt a vonalat, jelen esetben egy sokkoló gesztussal -: a gazdaságért, iparért és digitalizációért felelős miniszteri posztra az egykori Rotschild- bankárt, Emmanuel Macront jelölték, aki Arnaud Montebourg-ot váltotta fel. A főleg liberális és pragmatikus nézeteiről ismert Emmanuel Macron neve korábban már szóba került egy kormányzati poszt kapcsán, megválasztását azonban egy a pénzügyi világ által „ellenfél”-nek nevezett párt kényesnek látta. Manuel Valls azonban vállalta a rizikót, kivívva ezzel nem csak a jobboldal gúnyolódását, de támogatóik haragját is.
A dacolók: a Szocialista Párt bal szárnya bírálja a liberális fordulatot
A második kormányátalakítás válasz volt a párton belüli, különösen a „dacolók” ellenállására, legyenek miniszterek vagy képviselők. François Hollande úgy döntött, folytatja megkezdett politikáját és kizárja az olyan személyeket, mint Arnaud Montebourg vagy Benoît Hamon, akik nem támogatták a párt fordulatát. A Szocialista Párt alapelveinek újratervezéseegy liberálisabb valamint egy szocialistább frakció kialakulásához vezetett.
Egy nemzetközi és európai környezet elvárásai
Még akkor is ha mostanában következett be, a Szocialista Párt ilyen irányú liberális fordulata nem újdonság. Már az 1980-as évek óta, de különösen 1983-ban, François Mitterrand elnöksége alatt bevezetett ún. „takarékossági politikára” való váltás tekintetében is emlegették. A nemzetközi gazdasági helyzet is ezt igazolta. Egyrészről a globalizáció, különösen az európai integráció teszi mind nehezebbé a liberális gazdaságpolitikától való távolmaradást, miközben a nemzetközi kapcsolatok központi szereplői akarunk maradni. Ahhoz, hogy az európai egység játékszabályait betartsák, az országoknak nincs más választásuk, mint a gazdasági elvárások teljesítése, így például az aranyszabály betartása: az államháztartási hiány nem csökkenhet 3% alá. Ez korlátozza mind a szocialista, mind a konzervatív/liberális beállítottságú kormányok mozgásterét. Még inkább jellemző ez arra a Franciaországra, mely keresi a helyét abban az európai egységben, amelyet a franciák véleménye szerint Németország irányít. Egy krízishelyzetben lévő nyugat-európai állam számára ezért nehéz egy valós gazdasági szocializmus kialakítása. Erről tanúskodik az is, hogy a szocialista pártok néhány nagy nyugati államban, mint az USA, Nagy-Britannia vagy Olaszország, lényegtelenné válnak, sőt el is tűnnek.
Egy szocialista, neokynesi gazdaságról szőtt álom egyre inkább távolodni látszik a valóságtól. A Szocialista Párt ugyanakkor messze nem fordított hátat egy olyan baloldali politikának, melyből őrzi még a kulturális és társadalmi felszabadulás ideológiáját, valamint néhány szociális intézkedést. Ki kell várni, hogy egyszerűen eltűnik-e vagy egy harmadik utat választ.
A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.
A Szocialista Párt politikája: a liberalizmus paródiája
Translator
2018. 06. 10. - 19:00
Megpecsételi-e a „bankár” Emmanuel Macron Bercy-be érkezése és Arnaud Montebourg leváltása a kormány végleges átalakulását és a Szocialista Párt liberalizmussal és a piacgazdasággal szembeni többségét? Kétséges.
Az, hogy a szocialisták eltávolodnak a szocialista iránytól, nem számít újdonságnak: a „takarékossági politikára” való 1983-as váltástól Jospin híres, 1999-ben elhangzott mondatáig „az állam sem képes mindenre”- a lemondás a Szocialista Párt egyik alkotóelemének tűnik. A 2010-es évek „irányváltása” tehát csupán az egyéni értékek feladásának hosszú tradícióját folytatja. Mióta a Szocialista Párt átvette az irányítást, egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy ne „jobboldali” politikát képviseljen, ami ráadásul még „(gazdasági) liberális” is.
A liberális gazdaságpolitika lényegének félreértése
Más országokban is előfordult, hogy a baloldal, mihelyt kormányt alakít, liberális reformokba kezd. Az 1980-as években az új-zélandi Munkáspárt például mélyrehatóan megreformálta a nyomorúságos gazdasági helyzetben lévő országot. Eltörölték a mezőgazdaság és a hivatali alkalmazottak anyagi támogatását és jelentősen csökkentették a vámjogokat. Közvetlen szomszédunkban a 2000-es évek elején Schröder kancellár a munkajogi törvények terén indított el reformokat azzal a céllal, hogy Németországnak az újraegyesítés következményeitől szenvedő rossz gazdasági helyzetét felrázza.
A liberális politika tehát a következőket jelenti: csökkenteni a magánszemélyek és vállalkozások adóterheit, egyszerűsíteni a fennálló szabályozásokat és csökkenteni az állami kiadásokat. Röviden: az állam hatósugarának korlátozására épül. Ezen a téren Franciaországnak még sok tennivalója akad.
A Szocialista Párt, a liberalizmus paródiája
A Szocialista Párt kormányzása idején a lakosságot terhelő adók olyan mértékben megemelkedtek, hogy Franciaország Irak és néhány csendes- óceáni sziget mellett a legmagasabb adókulccsal rendelkező országok élvonalába tartozik. Az állami kiadásokat ellenben továbbra sem ellenőrzik, és Michel Spain (2014-2017 között Gazdasági – és Pénzügyminiszter) komoly elkötelezettsége ellenére sem sikerült 3%-ra csökkenteni az államháztartási hiányt. Így Franciaország, lassan de biztosan közelít egy korábban soha nem tapasztalt mértékű, az ország GDP-jének 100%-át elérő államadósság felé. Államháztartási kérdésekben a Szocialista Párt megbukott a liberalizmus- teszten, európai kérdések terén pedig Franciaország Németországgal szembeni csekély jelentősége az, ami megakadályozza abban, hogy a jelenleg céltalanul lézengő Európának új irányt mutasson.
A kormány az általános gazdaságpolitikai kérdések terén sem tekinthető példaképnek: a VTC-projekt (a taxitársaságok közötti konkurenciaharc felélesztését célzó projekt) visszahívásától, az Amazon és Netflix elleni heves vádakon valamint az Alstom (tömegközlekedési járműgyártó cég) és SFR (francia mobilszolgáltató) részvényeinek felvásárlásán át a Cécile Duflot (képviselőnő)-féle lakáspolitikáig (amely plafont húzott a lakásbérleti díjaknak)- csupán néhány példát említve. Az egyéni szabadságjogokat illetően, a Cazeneuve-féle terrorizmusellenes törvényt az internet valamint a kiutazások ellenőrzésére is ki kellene terjeszteni. Az USA-ban érvényben lévő PATRIOT Act utánzatában a terrorizmus fenyegetettséget az ország polgárainak szigorúbb megfigyelésére használják. Ez további mínuszpontokat eredményez a liberalizmus-skálán.
A szóbeszédtől függetlenül: állami beavatkozás újra és mindörökké
A Szocialista Párt azért szocialista, mert az állami beavatkozásokban látja az egyetlen eszközt arra, hogy a kialakult helyzetet kézben tartsa. A Szocialista Párt konzervatív, mert nem kész hátat fordítani a költségvetés-orientáltságnak, mely 40 éve meghatározza a francia politikát, amely az országot újra és úja kellemetlen helyzetbe hozza és megnyitja a közpénzeket adagoló csapot. Azért, mert valaki azt állítja, hogy a vállalkozásoknak kedvező politikát folytat, nem lesz egyszerre liberális, hacsak az adórendszer ezzel egyidejűleg nem változik. Azért, mert valaki azt gondolja, hogy megkönnyíti a vállalkozói tevékenységeket érintő bürokratikus és adózási akadályokat – egy olyan könnyítésről van szó, amelyre egyébként a mai napig várunk – ugyancsak nem lesz liberális. Akkor sem, ha az ember arra törekszik, hogy a munkaadói- és bérköltségeket egy új gázüzemre cserélve csökkenti, sem lesz olyan egyszerűen liberális.
A valóságot és nem a külsőségeket tekintve a Szocialista Párt a legcsekélyebb mértékben sem liberális. Ugyan kevésbé szocialista, mint a Front National (Marine LePen szélsőjobboldali pártja) vagy a Bal Front (hagyományosan baloldali és szélsőbaloldali pártok egyesüléséből alakított párt), ettől azonban maga nem lesz kevéssé szocialista. A Szocialista Párt a 2012-es évi lendületét nem tudta kihasználni, hogy mélyreható reformokat kezdeményezzen, ahogy Sarkozy sem tudott élni 2007-es év lendületével. Még akkor is, ha a párton belül van néhány, inkább liberális beállítottságú személy (mint például Pascal Lamy), a Szocialista Párt a francia politika régi, jól bevált receptjét alkalmazta, vagyis mind több adósság, mind magasabb adók, mind több szabályozás és kevesebb szabadság. A Thévenoud-botrány (Thomas Thévenoud volt államtitkárt adócsalásért ítélték el) ismét bebizonyította, a politikai beállítottsága ellenéreegy szocialista is képes nagyon liberálisan bánni a saját pénzével.
A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.
Swipe to see the other side.
Hozzászólások
Új hozzászólás