Mi lesz az orosz-szlovák kapcsolatok jövője?

Szlovákia rendkívül kényelmes, felületes, képmutató és opportunista külpolitikát folytat, mióta 2012-ben a baloldali Smer párt lépett hatalomra (mely jelenleg koalíciót alkot két másik párttal). Robert Fico miniszterelnök realistának aposztrofálja magát és úgy döntött, hogy eszerint alakítja a külpolitikáját is. Sajnos ez a megközelítés visszafelé sült el, mert Mr. Fico minden kérdésben támogatni szerette volna az összes oldalt, amin sok szlovák átlátott, így a 2016. évi választásokra erősen csökkent a szociáldemokrata párt népszerűsége. Ennek eredményeként Robert Ficonak nem volt más lehetősége, mint koalíciós kormányt alakítani.

Az új koalíciós kormányunk jelenleg három pártból áll (korábban négy volt, de a negyedik összeomlott): Smer, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Most-Híd. Ezen szörnyű gyülekezet minden tagja (ez az állítólag szocialista párt megint összeáll a szélső-jobboldali, nacionalista SNS-sel, ahogy 2006-ban is tette) aláírt egy dokumentumot, amelyben Szlovákia európai és atlantista íránya mellett kötelezik el magukat! Mindezen elvek az SNS jóvoltából a közelmúltban megkérdőjeleződtek.

Danko kijátszotta az orosz kártyát

November 15-én a Nemzeti Tanács (a Szlovák Parlament) szóvívője, egy képzett ügyvéd és a nacionalista SNS elnöke, Andrej Danko látogatást tett az Orosz Föderációba. Az utazáson kívül beszédet tartott az orosz parlamenti képviselők előtt az Oroszországi Föderáció Szövetségi Gyűlésének (Duma) alsóházában. Ebben a meglehetősen unalmas retorikai gyakorlatban végre lehetősége volt arra, hogy szabad folyást engedjen régóta visszatartott russzofíliájának. Például azt mondta: "Szlávok vagyunk, a kultúránk, a történelemünk, de a környezetünk érzékelése is szorosan kapcsolódik. Megértjük egymást, hiszünk egymásban". Eltekintve attól, hogy ez nem igaz (a szlovákokat elfoglalta és magába olvasztotta a Magyar Birodalom, miközben Oroszországot egyszer sem foglalták el, míg Bulgária több évig rendelkezett Macedónia felett), ráadásul minden ukránt sért, akik éppen az orosz és az őket támogató “lázadók” támadásával szemben próbálják megvédeni országukat. Egy ilyen kollektivista érvet azonnal el kell utasítani, hiszen az áldozat-kultúra megtestesítője, s ami legjobb esetben is provokatív, legrosszabb esetben pedig veszélyes!

Sok szlovák parlamenti képviselőt érthetően aggasztott ez a meghajlás az orosz medve előtt. A parlament külpolitikai bizottságának elnöke, František Šebej felhívta a figyelmet arra, hogy a Duma elnöke szerepel az amerikai szankciós listán. A konzervatív reagens, Peter Osuský parlamenti képviselő emlékeztetette Danko úrat, hogy miközben természetesen joga van saját nézetei kifejtésére, ő a Szlovák Köztársaságot képviseli. De ami még rosszabb, az az, hogy amikor Krímről kérdezték, Danko nem volt hajlandó elítélni az ukrán területek orosz megszállását, egy nagyon régimódi "Nem vagyok történész” kifogással (az ukrán területet 2014 márciusában orosz csapatok Oroszországhoz csatolták).

A kultúra és a történelem mindent megmagyaráz

Valójában ez a lépés az orosz-szlovák kapcsolatokon szinte semennyit nem változat. Bizonyára, ez egy kis eltolódásnak tekinthető, de semmi többnek. A Szlovákia és a "nagy szláv testvér" közötti kapcsolat mindig is nagyon szívélyes volt (némi változtatás ellenére itt és ott). Ezért nem meglepő, hogy egy magas rangú tisztviselő látogassa meg Putyin erődítményét.
Egy friss közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a Visegrádi országok közül a szlovákok bíznak leginkább Oroszországban (vagyis a közép-európai Lengyelország, Csehország és Magyarország közül). Mint túlnyomóan keresztény és nagyon konzervatív nemzet, sok szlovák (köztük az egykori katolikus miniszterelnök, Ján Čarnogurský) Oroszországot a hagyományos értékek védelmezőjének tekintik és egy közelgő "muszlim invázió" elleni védőbástyának. Fico miniszterelnök nem volt hajlandó Oroszországra szankciókat kivetni, csak más uniós tagok nyomására - ahogyan tőle megszokhattuk. Danko szóvivőkéntrészt vett szélsőségesen amerika-ellenes és antiszemita erők által szervezett vitákban (miközben körültekintő módon a semleges pozíciót képviselte).

A szlovák emancipáció fontos alakja és a szlovák nyelv de facto megalkotója, Ľudovit Štúr nyíltan felszólalt amellett, hogy Szlovákiát még az ő halála előtt olvassza be Oroszország. Ez olyan történelmi precedenst teremtett, amelyet sok szélsőjobboldali nacionalista könnyedén kihasznál. Rámutathatnak erre a szövegre, és követelhetik a szlovákoktól, hogy kövesség az őseik által kijelölt utat. Bárki, aki ellenkezik, árulónak vagy szlovákellenesnek bélyegezhető. Tehát ez a "történelmi látogatás" egyáltalán nem volt új a szlovákok számára, mégis sok külföldi számára meglepő lehet.