Alkotmányozás Magyarországon

Az új magyar alkotmányt nemcsak az ellenzék, hanem a szakszervezetek és a szakértők megkérdőjelezik. A kétharmados parlamenti többség elég-e önmagában ahhoz, hogy legitimálja az új alkotmányt? Valóban szükség van ennek elfogadására?

Alkotmányozás: nincs kifogás!

A régi alkotmány szerint az új alaptörvény elfogadásához kétharmados parlamenti többség kell. Az 1989-es alkotmányozók úgy gondolták, ekkora többséget csak az ellenzék együttműködésével lehet elérni. Ugyanakkor ma a kormány egyedüli letéteményese ennek a többségnek, amely lehetővé teszi számára a norma elfogadását anélkül, hogy együttműködne az ellenzékkel. Más szóval, mivel a kormánytöbbség kétharmados többséggel rendelkezik, az alkotmányozó szerepet effektíve a végrehajtó hatalom, s nem a törvényhozó hatalom tölti be, amely kétségbe vonja a demokratikus jogállam egyik alapelvét, a hatalmi ágak szétválasztását.
Tehát az alkotmányozást illetően a kormány kezében lévő kétharmados többség csupán jogi legitimitást jelent, miközben a morális, szociális és politikai legitimitás erőteljesen megkérdőjelezhető.

A legitimitás hiányát bizonyítja az is, hogy a baloldali pártok nem vesznek részt az új alkotmányt előkészítő bizottsági munkában. Míg a kormány szerint az, hogy az MSZP és az LMP bojkottálta az alkotmányozási folyamatot, politikai felelőtlenség, az ellenzék azzal érvel, hogy a Fidesz-KDNP már az alkotmányozási folyamatot megelőző előkészítő vitákban is semmibe vette összes elképzelésüket s előterjesztésüket. Ebből kifolyólag nem kívántak tovább asszisztálni az egy politikai hatalom által megalkotott alkotmány elfogadásához. A Jobbikon kívül egyedül Szili Katalin független országgyűlési képviselő volt az, aki rész vett az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben, de még ő is az elfogadhatatlannak ítélt alkotmány ellen voksolt.

Nem csak az ellenzék kritikus

Nemcsak a baloldali pártokat zárták ki az alkotmányozásból: több szakszervezet is megerősítette, hogy az Országgyűlés véleményük megkérdezése nélkül dolgozta ki az alkotmány cikkelyeit, s hozta meg a legfőbb döntéseket.
Az új alkotmány legitimitása társadalmi szempontból is megkérdőjelezhető. A kormány abból a meggyőződésből kiindulva, hogy az új alaptörvény elengedhetetlenül szükséges, nem tűzött ki népszavazást a témában, annak ellenére, hogy azt mind az ellenzék, mind civil szervezetek követelték. A Fidesz-KDNP szerint egyetlen eldöntendő kérdés, amelyre az állampolgárok csak igennel, vagy nemmel szavazhatnak, túlságosan leszűkíti az amúgy rendkívül összetett kérdést, s valójában megvonja az embereket a valós véleménynyilvánítás lehetőségétől. Éppen ezért egy, az alkotmányról szóló kérdőívet juttattak el minden választónak, amelyben csak azt felejtették el megkérdezni, hogy az új alkotmányra szükség van-e egyáltalán. Így a nemleges választ gyakorlatilag eleve kizárták.
A kormány szerint ez a „nemzeti konzultáció” jóval demokratikusabb megoldás, mint a referendum, mivel lehetővé teszi, hogy az állampolgárok személyesen is részt vállaljanak az alaptörvény elkészítésében. Az Alkotmányozó Bizottság ezt azzal próbálta érzékeltetni, hogy eltávolította az eredeti törvénytervezetből többek között azt a cikkelyt, amely szerint a fiatalkorú gyermekkel rendelkező nők plusz szavazati joggal rendelkeztek volna. Az ellenzék és a szakértők már jóval a nemzeti konzultáció előtt élesen bírálták a javaslatot, s a nép elutasító válasza egyáltalán nem volt meglepő. A kérdésfeltevés annyira abszurd, hogy valószínűleg csak eszközként használta a jobboldal, hogy elterelje a figyelmet egyéb, sokkal fontosabb kérdésekről (mint például az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítéséről).
Mindenestre ez a nemzeti konzultáció önmagában nem legitimálja az alkotmányt, mert 8 millió kiküldött példányból csak 1 millió érkezett vissza kitöltve. Ráadásul az adatfeldolgozás kevéssé volt átlátható, s egy népszavazással ellentétben, az eredmény nem volt az Országgyűlésre kötelező érvényű.

Hol marad mindenki alkotmánya?

Magyarország, még akkor is, ha a jelenlegi alkotmány csupán ideiglenes, demokratikusan működött több mint 20 évig. Ennek ellenére a legtöbb kritika nem az új alaptörvény szükségességével kapcsolatban merül fel, hanem annak legitimitását vitatja. Igaz, hogy az 1989-es alkotmányból hiányzik néhány, a jelenkor számára fontos szabályozás, amiért kiegészítésre szorul. Ugyanakkor ahhoz, hogy az új alaptörvényt minden ember a magáénak érezhesse, szélesebb körű legitimáció szükséges, amely csak a kormány, az ellenzéki pártok és a szakszervezetek együttműködéséből fakadhat.