Bérszínvonalbeli különbség az Európai Unióban

5244

45%

55%

Forrás

Az Európai Unió célja gazdasági jólétet és békét hozni tagállamai számára. Azonban még most is – egy évtizeddel a közép-kelet-európai blokk csatlakozása után – hatalmas különbség mutatkozik a nyugati és keleti tagállamok bérszínvonalában. Lehetséges-e, hogy megszűnjenek ezek a különbségek a közeljövőben? Mi lenne a leghatékonyabb mód erre?

A bérszínvonalbeli különbség orvosolható, de csak az EU erejével

Szerző

Nikolas Szabó

Translator

Baksay Boglárka

2018. 03. 15. - 15:45

Az Európai Unió egyenlőséget kíván biztosítani. Tudjuk azonban, hogy gyakorlati értelemben ez az egyenlőség még nem jött létre az Unió valamennyi tagállama között. Továbbra is számottevő különbségeket láthatunk a reáljövedelmekben, különösképp a nyugat- és kelet-európai államok között. Az alacsony bérek régóta közismert problémát jelentenek a kelet-európai országokban. A kérdés az, honnan erednek ezek a különbségek?

Bár 1989-ben a szocializmus véget ért Kelet-Európában, következményei máig jelen vannak. Kommunista gazdaságával Kelet-Európa nem lehetett versenyképes a világpiacon. A kommunizmus bukását követően pedig a helyi politikusok áron alul adták gazdag nagyvállalatok kezébe az állami vállalatokat. Így ezek az országok ismét elvesztették esélyüket a versenyképességre. Később, amikor a multinacionális vállalatok beléptek a régióba, olcsón jutottak munkaerőhöz és könnyen szereztek hozzáférést a keleti piacokhoz. Egyes cégek közülük pedig még adókedvezményeket is élveztek.
A problémát azonban nem az jelenti, hogy a nyugati vállalatok magasabb profitra tettek szert a kommunizmus bukása után Kelet-Európában. A legsúlyosabb gond a bérszínvonalbeli különbségben rejlik, ez a kérdés pedig máig megoldatlan. A korábbi keleti blokk a vasfüggöny lebontása után elnyerte az utazás, a vállalkozás és a vallás szabadságát. Egyenlőségét azonban elvesztette.
Vegyünk egy példát: az átlagos rendelkezésre álló jövedelem Szlovákiában havonta 690 euró, míg Ausztriában 2000 euró, azaz majdnem a háromszorosa. Ehhez hasonló, óriási különbségeket láthatunk más keleti és nyugati EU-tagállamok között is. Egyesek azzal érvelnek, hogy a keleti államokban a megélhetési költségek jóval alacsonyabbak. A reáljövedelmeket vizsgálva azonban egyértelmű, hogy ez nem igaz. A reálbér megmutatja, mit vásárolhat jövedelméből az alkalmazott egy adott országban. A harmonizált fogyasztóiár-index szerint az árak Szlovákiában éppoly magasak, mint Ausztriában – a reáljövedelmek tehát így háromszor akkorák Ausztriában, mint Szlovákiában.

Szaktudás vagy olcsó munkaerő

Kelet-Európa versenyelőnye az olcsó munkaerőben és alacsony vállalati adókban rejlik. Nyugat-Európában viszont több a know-how, a nagyvállalat, és magasan fejlett a szervezeti kultúra. A bérharmonizáció ebből kifolyólag nem lenne olyan körülményes, ahogyan az első látásra tűnik. A társasági adók a jelenlegi szinten maradhatnának, ez pedig versenyelőnyt és támogatást biztosítana az új vállalkozóknak Szlovákiában, és általában véve a régióban.

A legégetőbb kérdés az, hogy a vállalatok egy ilyen harmonizáció megvalósulása után is a kelet-európai tagállamokban maradnának-e – pontosan ez az, amit az EU-nak biztosítania kellene megfelelő jogszabályok formájában. A kisvállalkozások döntő többsége multinacionális cégektől függ. Amennyiben tehát a multinacionális vállalatok a keleti tagállamokban maradnak, a kisebb cégek sem hagyják el a régiót. Ezt érdemes lenne jogszabályok által lehetővé tenni, mivel az európai piacon maga az EU rendelkezik a legnagyobb hatalommal, nem pedig a tagállamok saját kormányai.
A legnagyobb előnyt azonban a következő jelenti: ha a vállalatok magasabb béreket fizetnek, akkor a kereslet is automatikusan nő, mivel az emberek több pénzt költhetnek el. A magasabb kereslet pedig elősegíti a foglalkoztatottság növekedését, hiszen a vállalkozóknak több árut és szolgáltatást kell eladniuk. A nagyobb kereslet tehát támogatja a kezdő és kisvállalkozókat is, minden fél számára előnyös helyzetet teremtve.

Kivándorlás nyugatra

Emmanuel Macron, Franciaország elnöke támogatja, hogy az Európai Bizottság összehangolja a jövedelmeket az Unióban (azonos munka = azonos bér). Ennek fényében célul tűzte ki a keleti tagállamok versenyelőnyének csökkentését. Pusztán azt kívánja megelőzni, hogy a vállalatok nyugatról keletre települjenek át az olcsó munkaerő reményében. Továbbá, az egyenlő bérek a kelet-európaiak bevándorlását is megakadályoznák a gazdagabb nyugati országokba. Szlovákiában például elég munkahely áll rendelkezésre, az emberek mégis Nyugat-Európába vándorolnak a magasabb jövedelem reményében. A keleti államok vállalatai így még keletebbről érkező alkalmazottakat keresnek… Rengeteg tehát a munka, de kevés a potenciális munkaerő.
Összegezve, a kelet-európaiak számára szükséges a bérszínvonalbeli egyenlőség, azonban az EU köteles gondoskodni arról, hogy a vállalatok ezek után is a keleti államokban maradjanak.

A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.

This article convinced me.

A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve

Szerző

Lesik Marcel

Translator

Baksay Boglárka

2018. 03. 15. - 15:45

Éppen száz évvel ezelőtt ütötte fel fejét az erővel megvalósított egyenlőség eszméje Oroszországban és a Szovjetunióban, milliók elszegényedését és éhezését eredményezve világszerte több, mint harminc országban. Az alapötlet egyszerű volt – az emberek egyenlőek, így hát semmi sem indokolja béreik különbségét, mivel mindannyian ugyanolyan értékesek. Habár azok az idők szerencsére elmúltak, napjainkban egy újabb, birodalmi szerepre törekvő szervezet kíván véghez vinni valami hasonlót – igaz, kevésbé extrém módon: egyenlő jövedelmeket teremteni ugyanazon munkakörökben az Európai Unió 27 tagállamában. Igaza volt hát Leninnek, csak túl messzire ment? Vagy a gazdasági egyenlőség ezen eszméje a szovjethez hasonló – azaz katasztrofális – következményekkel jár majd?

Először is, fontos tisztáznunk, miért is állnak fenn bérkülönbségek az Európai Unióban, különösképp a nyugati és keleti területek között. A 2004 óta az EU-hoz csatlakozott országok közül 11 kommunista történelmi háttérrel bír, ami késleltetett technológiai és gazdasági fejlődést eredményezett számukra. Ennek köszönhetően a munkaerő termelékenysége Kelet-Európában számottevően alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. A viszonylag olcsó oktatás és a munkaerőpiaci versenyképesség miatt azonban számos nyugat-európai vállalat indít befektetést Kelet-Európában. Ezek a beruházások elősegítik a kelet-európai országok felzárkózását és gazdaságuk fejlesztését. Ezzel párhuzamosan az olcsóbb keleti munkaerő nyugatra vándorol, így segítve a külföldi cégek és személyek költség-optimalizálását. Ezáltal a nyugati gazdaságokat is növelik és erősítik, miközben saját maguk számára is jobb életet teremtenek.

Természetesen a tőke és a munkaerő szabad mozgásának is akadnak árnyoldalai, valamint ezen szabadságok veszélyes népámításnak adhatnak teret. Kifejezetten az Európai Unióra vonatkozó hátulütőjük – mivel az nem szab határt a bevándorlásnak –, hogy így 2004 után kb. százmillió ember számára vált lehetővé a nyugat-európai országokba való migráció, és sokuk előnyt is kovácsolt ezen jogából. A gazdaságban ez bérkompenzációt eredményez, és helyiek millióit szorítja ki a piacról. Ebből ered természetes politikai következményként a szélsőségesen bevándorlás-ellenes nézetek felemelkedése, mely olyan pártok népszerűségéhez vezetett mint Franciaországban a Nemzeti Front (Front National), Németországban az AfD, az Egyesült Királyságban a UKIP, továbbá még neonáci pártok megerősödését is elősegítette – úgymint Görögországban az Arany Alkony vagy Szlovákiában a Kotleba – A Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba – Ľudová strana Naše Slovensko (ĽSNS)). A fent részletezett helyzet legveszélyesebb politikai következménye azonban az, amikora vezetők megpróbálják felvenni a versenyt a szélsőséges pártokkal retorika terén. Erre példa Emmanuel Macron francia elnök, aki a franciaországi elnökválasztás döntőjében Marine Le Pennel, a Nemzeti Front elnökével vívott küzdelme során felhozta a francia deindusztrializáció ügyét, ami során a kelet-európaiakat (és főként a lengyeleket) hibáztatta azért, mert jogaikat gyakorolva Franciaországban élnek és dolgoznak. Ez meggondolatlan, felelőtlen és veszélyes lépés volt, hiszen ezáltal tovább szította a lengyelellenes, xenofób hangulatot, mely eleve fennáll a francia társadalomban. A választások után pedig ahelyett, hogy ejtve az ügyet továbblépett volna, új lendületet vett, és problémája megoldásaként indítványozta a béregyenlőség bevezetését az EU-ban.

Jó szándék, tragikus következmények

Az indítvány elfogadásának lehetséges következményeit tekintve fontos összehasonlítani a jelenlegi megélhetési költségeket, valamint a rendelkezésre álló jövedelmeket az EU különböző államaiban. Dánia, az Unió legdrágább országa 93,27 ponttal szerepel a Megélhetési Költség Indexen, míg Románia, a legolcsóbb EU-tagállam ugyanezen mutató szerint 38,71 pontot kapott. A megélhetési költségek eszerint Romániában kb. 60 százalékkal alacsonyabbak, mint Dániában. Ezzel egyidejűleg a havi átlagjövedelem Dániában 3270 euró körül mozog (nettó értékekkel számolva), míg Romániában 520 euró körül. A fenti különbségek áthidalása jogszabályok útján olyan, mint egy Forma-1-es autót adni egy kétéves gyereknek, és azt várni tőle, hogy díjat nyerjen. Ha EU-szerte azonos bérezést vezetnek be – mely feltehetőleg Franciaország vagy más nyugati országok fizetéseihez közelítene –, az olyan következményekkel járna, mint az erős infláció, az abból következően elhatalmasodó szerkezeti munkanélküliség, valamint – mivel az EU megpróbálná rákényszeríteni a vállalatokat, hogy az érintett országokban maradjanak – gazdasági összeomlás és tömeges csőd. Mindezek együttvéve a szegénység, éhezés és nyomor újabb korszakát hoznák el a kelet-európaiak számára, amelyből épp csak 27 évvel ezelőtt törtek ki.

Számos problémával kell tehát szembenéznie az Európai Uniónak – túlcentralizáció, a politikai vezetés hiánya, üres ígéretek, migrációs válság, a szélsőségek felemelkedése, az ukrán konfliktus, stagnáló gazdaság, stb. Minket, átlagpolgárokat azonban inkább aggaszthatna az, hogy egyes EU-s vezetők a fentiekkel való szembesülés helyett egy leninista terv megvalósításáról álmodoznak.