Vona Gábor jó irányba vezeti a Jobbikot?
4746
Forrás
A Jobbik Magyarországért Mozgalom jelentős arculatváltáson ment keresztül az elmúlt években. Vajon e látványos fordulat a Jobbik malmára hajtja majd a vizet a 2018-as választásokon?
Ahogy elválik egymástól a könnyű út és a helyes út
2017. 12. 22. - 14:10
Felmerülhet a kérdés egyesekben, hogy előnye származhat-e egy pártnak abból, ha szembe megy korábbi, biztos szavazókat biztosító, de győzelmet sosem eredményező politikájával? Előnyére válhat-e, ha addigi acélos, megalkuvást nem tűrő hozzáállását a demokráciák pártversenyében a sikerért átreformálja, vagy akár teljes mértékben el is veti? Az én válaszom: igen.
Véleményem szerint, ugyan a Jobbik Magyarországért Mozgalom kemény sérülést szenvedett pártharcbéli pozíciójában, de ez nem azt jelenti, hogy kikapott volna pártállamosító kormányoldali versenytársától. Ahogyan a dombok között szánkózva is lefelé menet lehet a legnagyobb lendületre szert tenni, ugyanígy a politikában is alacsonyról lehet a legmagasabbra törni, ahogyan azt - véleményem szerint - Vona Gábor és a Jobbik is teszi.
Mindenkinek nyilvánvaló, a Jobbik egyáltalán nem egy, mondhatni a „nagyközönség” számára is elfogadható pártként kezdte pályafutását. Ismerjük el, alapításakor a Jobbik Magyarország Mozgalom szélsőséges radikális pártként kezdett életútjába. Politikai állásfoglalása, a baloldali kormányok 2010-es bukását követően ugyan sikeresen juttatta 47 képviselőjelöltjét a parlamentbe – az akkori 386 fős Országgyűlésben –, ám hosszútávon ez nem volt elég arra, hogy a párt reálisan a gyakorló politikai hatalom részévé váljon. Ugyan 2014-re a 16,67%-os országgyűlési részvételük 20,3%-ra növekedett, a 2011-es választási körleteket újra felosztó szabályozás miatt ez csupán 23 képviselőt jelentett.
Bár Vonáék megelégedhettek volna ezzel a valódi jelentőséggel nem bíró növekedéssel - nem tudni, hogy a pártelnök vagy a kommunikációs stábja javaslatára -, a Jobbik mégis a 2014-es parlamenti ciklusban jelentős pártprofilbéli változtatásokat kezdeményezett. Ugyan a 2015-ben bekövetkezett migránsválság teljes mértékben legitim lépésként eredményezhette volna a további radikalizálódást és idegenellenességet, ám Vona Gábor és pártja mégsem ezt az irányvonalat követte. Sokak szerint hibásan, a Jobbik a migránsválság kezdetén nem köteleződött el azon álláspont mellett, amelyre támogatói többsége számított. Lehet csak amiatt, hogy a Fidesz ezt korábban megtette, és nem akart az ellenzéki párt egy álláspontot követni a kormánypárttal. De az is lehet, hogy Jobbik tényleges meggyőződésből tette. A lényeg, hogy a párt felhagyott a megalkuvásra nem hajlandó ideálpolitizálással, és megindult a néppártosodás ösvényén.
Helyes döntés volt?
Ezzel vissza is érkeztünk az eredeti kérdéshez: Vona Gábor jó irányba vezeti a Jobbikot? Helyes, hogy letért a biztos szavazóbázist biztosító radikálisabb lelkületű magyar választók által a párt számára kijelölt útról? Lehet, hogy erre sokak szerint a válasz „nem”, ám véleményem szerint nagyon is ’igen’. Bár jobboldali, konzervatív embernek tartom magam, a Jobbik Magyarország Mozgalom egykor szélsőségesen nacionalista, olykor már rasszizmusba átforduló radikalizmusával soha nem tudtam azonosulni. Véleményem szerint, a szélsőséges politikai magatartásokra nincs szükség egy demokráciában. Felüdülésként éltem meg, amikor a mottójában - „A jövőt nem lehet megállítani!” - eredendően szimpatikus, de módszereiben már korántsem hívogató párt arculatváltása megkezdődött. Úgy vélem, demokratikus jogállamban minden pártnak alapvetően el kell sajátítani a kompromisszumképesség művészetét. Szélsőséges, mindenféle közös pontokat és megegyezéseket elutasító politikai mozgalmaknak ilyen államokban nincs helyük. Vélhetően a Jobbik is rájött arra, hogy miért stagnál szavazótáboruk száma. Radikális párt nagyon ritkán képes komolyabban érvényesülni a modern jogállamokban, még Magyarországon is. Húsz százalékból nem lesz kormányváltás, bármennyire is ragaszkodik elveihez, mivel a magyar társadalomban a Jobbik 2015 előtti útja már korántsem annyira népszerű.
Szakmai szemmel is
Politológus-hallgatói szemszögből megvizsgálva is előnyösnek tartom a Jobbik pálfordulását, hiszen, ahogyan azt már korábban is említettem, ahhoz, hogy demokráciában egy párt hosszabb távon is képes legyen érvényesülni, vagy akár kormánypozícióba kerülni – akármennyire is unszimpatikus az átlagember számára – kompromisszumokra van szükség. Véleményem szerint, azzal, hogy a Jobbik mérsékelte politikai nézeteit és megszabadult szélsőségesebb elemeitől, politikusaitól, csillagászati mértékben közelebb került egy, még a jelenlegi kormánykoalíciót is leváltani képes, akár bal- és jobboldali pártokat is összeboronáló, új kormányváltó koalíció megalapításához. Ebben a Jobbik, mint legerősebb ellenzéki párt, akár vezető koalíciós tagként és szerepet szerezhet, és Vona Gábor miniszterelnöki pozíciója is realitássá válhat. Aki esetleg szkeptikusan állna egy ilyen koalíció létrejöttének a lehetőségéhez, az gondoljon vissza a 2017. december 15-ei ellenzéki tüntetésre, amelyet ugyan a Jobbik kezdeményezett, ugyanakkor jelen volt a Jobbik nézeteivel szögesen ellentétes világnézetet valló Lehet Más a Politika, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, és a Momentum Mozgalom is. Ahogyan Puzsér Róbert mondta a tüntetésen, összeállt a „skinhead, a cigány meg a rabbi, hogy megmentsék a jogállamot”. Aki egy ilyen történelmi, még ha választási összefogásnak nem is nevezhető, de mégis önmagából egységet, és az összetartás érzését árasztó esemény után még kételkedik abban, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Vona Gábor helyesen cselekedett, amikor politikai profilt váltott, annak nem biztos, hogy fejlődő jogállamban a helye.
A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.
Jobbikból „balabbik”: nehéz ezt megmagyarázni!
2018. 01. 14. - 15:50
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szélsőjobboldali radikális pártként kezdte életútját 2003-ban, azonban az elmúlt pár évben jelentősen igyekszik mérsékelni politikáját. Vona Gábor, a Jobbik elnöke most a baloldallal szövetkezik a 2018-as választási győzelem reményében. Néhány gondolat a jobbikos köpönyegforgatásról.
„Csalódottsággal figyeltük az 1990 után alakult pártok gyors elhasználódását, világnézeti vargabetűit, köpönyegforgatását, korrumpálódását, kiüresedését.” – olvashatjuk a Jobbik Magyarországért Mozgalom Alapító Nyilatkozatában.
Köpönyegforgatás és vargabetűk
Bizonyára kevesek számára szúr szemet, hogy a fenti idézet múlt időben van. Vona Gábor ballra tolódásának tükrében azonban arra kell gondolnunk, hogy az igeidő használata nem lehetett véletlen! A Mozgalom alapítói csak addig figyelték csalódottan a fenti jelenségeket, amíg maguk is el nem kezdtek politizálni.
Kérdés, hogy a párt korábbi szavazói mit szólnak a jobbikos köpönyegforgatáshoz. Minden bizonnyal csalódottak, mert egy korábban radikális párt sikertelen néppártosodását követő ballra kacsintását nehéz megmagyarázni. Főként, ha figyelembe vesszük az Alapító Nyilatkozat további állításait. Mint például azt, hogy a Jobbik „a Parlamentben a mindenkori jobboldali kormány lelkiismerete” kíván lenni. A lelkiismeret egy erkölcsi vezérfonal, egy olyan értékrend, mely állandó viszonyítási pontként szolgál tetteink helyes vagy helytelen voltának meghatározásában. Egy állandó viszonyítási pont pedig meglehetősen ritkán csapódik ide-oda, vagy, mondjuk ki nyíltan, jobbról-balra. Tovább szemezgetve a Jobbik Alapító Nyilatkozatából az is kiderül, hogy „a Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból.” A Spinoza-házas, baloldallal való összeborulás után joggal gondolhatják a választók, hogy a Jobbik történetét is vargabetűkkel írják.
Első magyarázat
De ne legyünk ennyire szigorúak! Adjunk még egy esélyt arra, hogy a kiüresedésen kívül más magyarázat is akad a Jobbik viselkedésére. Vegyük csak sorra, milyen indokok tudnák esetleg megmagyarázni a Jobbik korábbi választói számára, hogy a szélsőjobboldali, radikális párt sikertelen néppártosodását követően összebútoroz a baloldallal.
Lehet, hogy Vona Gábor felismerte, hogy a Jobbik nem tartja magát Alapító Nyilatkozatához, mely szerint a párt „meg akarja jeleníteni a nemzet jövőképét, programja ezért a nemzet egészét kívánja képviselni.” Rájött, hogy az antiszemitizmus és a rasszizmus nehezen fér bele a nemzet egészének képviseletébe. Ezt az ellentmondást feloldandó, Vona most már a baloldaliakat is szívesen képviselné. A probléma csak az, hogy a nemzet egészébe még mindig nem számolja bele a Fidesz-KDNP-és, igen népes szavazótábort.
Második magyarázat
Vona Gábor felismerte, hogy nem sikerült elérnie az Alapító Nyilatkozatban kitűzött elsődleges célt, „a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok” eltávolítását a politikából. Ezért taktikát változtatott, és a baloldalba beépülve próbálja meg belülről bomlasztani legfőbb ellenségeik népes táborát. Furmányos terv, meg kell hagyni, de hol marad belőle a Jobbik nyílt kiállása?
Magyarország jobb lett, nem kell a Jobbik
A valódi magyarázat azonban az, hogy Vona Gábor szakít az erkölcsi ideákkal, és ezen túl a fogyasztói társadalom logikáját kívánja követni: „ha nem tetszik, lecserélem.” Egyszerűen magukra hagyja korábbi választóit, mivel nem biztosítottak pártja számára kellő mennyiségű szavazatot. Igaz, korábban a Jobbik számos problémát vélt felismerni a magyar társadalomban, és ezen vélt problémák megoldását ígérve sikerült annyi állampolgárt megszólítania, hogy 2009-ben bejutott az Európai Parlamentbe, majd 2010-ben az Országgyűlésbe. Azonban, mivel magasabbra már nem vitte őket ez a lendület, Vona többé nem kér azokból a szavazókból, akik támogatták, és akik mellesleg bejuttatták pártját a Parlamentbe. Ő nem problémákat akar megoldani, ő egyszerűen hatalomra akar jutni. És ha ez eddigi szavazóival nem sikerült, akkor majd keres magának másik szavazókat. Igaz, szép dolog a szebb jövő, de még szebb a miniszterelnöki bársonyszék. Felmerül azonban a kérdés, hogyha Vona valahogyan valamikor miniszterelnök lehetne, hogyan viszonyulna a gondjaira bízott országhoz. Ha érdeke úgy diktálná lehet, hogy szavazóihoz hasonlóan az országot is lecserélné?
Vona Gábor felismerte, hogy míg ő emberek ezreinek kiszolgáltatott helyzetével visszaélve, hamis igazságokat és hiú reményt árult bizalomért és szavazatokért cserébe, addig a Fidesz valós és professzionális kormányzati munkával elindította Magyarországot a gyarapodás útján. Nehéz lehet Vonának feldolgoznia, hogy Orbán Viktor Magyarországot stabil alapjaira visszahelyezve 2011. április 25-én befejezte a rendszerváltást, növelte a jólétet, számos kihívással szemben megvédte az országot (vörösiszap, március 15-i hóvihar, dunai árvíz, migránsválság, Brüsszel kettős mércéje, vagy a liberális gyarmatosítási kísérletek), és megerősítette a nemzet egységét. Vagyis elhozott egy valóban „jobbik” Magyarországot. Így pedig a Jobbik programja kiüresedett.
Magyarország az elmúlt nyolc évben stabilizálódott, 2011-ben megvalósult egy valódi rendszerváltás, és a Fidesz-KDNP kormány Orbán Viktorral az élén megvalósított egy valóban jobb Magyarországot. Ezt többek között a Jobbik támogatottságának zuhanása is jelzi, hiszen köztudott, radikális párt nagyon ritkán képes komolyabban érvényesülni a modern jogállamokban, így Magyarországon is. Vona Gábor pedig kiüresedett politikájával és súlytalanná váló pártja élén kétségbeesetten kapaszkodik a hatalomba. Hogy miért? Erre is találunk választ a Jobbik Alapító Nyilatkozatában: „Manapság az emberi önzés szabja meg a világ működését.” Még ha a világra ez ilyen kategorikusan nem is igaz, a Jobbik bizonyos vezetői esetében minden bizonnyal így van.
A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.
Swipe to see the other side.
Hozzászólások
Új hozzászólás