Gyengíti-e Donald Trump elnöksége az amerikai demokráciát?
3374
Forrás
A mainstream média nagy részének a milliárdos Donald Trump elnökké választása az amerikai demokrácia végét hozta magával. De mit is jelent ez pontosan? Kivitelezhetetlennek tartott politikai programja tényleg veszélyezteti a demokratikus amerikai értékrendszert? E kérdéseket járja körül két diák, Jean-Baptiste Hubert és Nikita Alaverdyan.
Donald Trump: küzdelem a demokráciáért?
Translator
2018. 05. 27. - 19:00
Majdnem egy évbe telt, mire rájöttünk, hogy az elnökválasztás, amely - az eredményei tagadásával és léptékével is - alapjaiban rengette meg a világunkat, nem csak egy rossz időszak vagy egy egyszerű álom, amely elmúlik a reggel beköszöntével. Ehelyett ez egy őrült karakter felemelkedését jelentette a világ vezető országának élére. De vajon Trump megválasztása nem lehet-e egy titkos ajándék az egyre törékenyebb amerikai demokrácia számára?
Csupán össze kell hasonlítani Trump ígéreteit és képességeit ahhoz, hogy rájöjjünk: az ő szélsőséges programja nem csak szemfényvesztés volt vagy kísérlet arra, hogy a válság és a recesszió idején reményvesztett embereket egy zászló alá gyűjtse. Vessünk csak egy pillantást a megválasztását követő, mexikói „betolakodókkal” szemben hozott intézkedésére: a hírhedt határfalra (a téma, amit a mexikóiak aligha tudnak megkerülni). Ez a projekt kifulladt annyiban, hogy hat cég teszteket végzett 2017 októberében, a Kongresszus pedig nem hajlandó mindezért fizetni. Kampányának második pontja az Obamacare megreformálása, amely csupán Trump elnökségének első óráit élte túl. A republikánusok uralta Kongresszus ellenére is igen körülményes Donald Trumpnak bármilyen reformot véghez vinnie. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy egy „egyszerű” szövetségi bíró képes volt felfüggeszteni Trump 7 muszlim országot érintő beutazási tilalmi rendeletét. Miért aggódjunk az elkövetkezendő négy év miatt, ha Trump gyakorlatilag mozdulatlanságra van ítélve? Trump egyedülálló győzelme volt a tavaly december 20-án a Szenátusban 51-57 ellenében megszavazott adóreform, amely 35%-ról 21%-ra fogja mérsékelni az adókat. Ezt a diadalt az elnök a rá jellemző stlílusban kommentálta: „Az eredmények magukért fognak beszélni! Munkahelyek, munkahelyek, munkahelyek!”. A CNN felmérései alapján azonban Trump adócsökkentési ígéreteit csupán az amerikaiak 45%-a támogatja, mivel azok elsősorban a cégeket érintik. Trump mindent bevetett a reform érdekében, többek között John Kelly kabinetfőnököt bízta meg azzal, hogy „rendet rakjon a Fehér Házban és lenyugtassa a republikánusok kedélyeit”. Az ő segítsége nélkül a végrehajtó hatalom igen komoly akadályokba ütközöttö volna az év végéig. Ebből kiindulva elmondható, hogy egy támogatást, jövőképet és komoly viselkedést nélkülöző elnök nem képes valódi vezetői szerep betöltésére és végső soron nem lesz más, mint a jelentéktelenség elnöke.
Trump: a demokrácia-teszt
Optimista szemmel nézve azonban Donald Trump elnöksége, még ha váratlanul is, de esélyt adhat arra, hogy leteszteljük az amerikai demokráciát: ha ennek a közönséges és impulzív embernek saját kezűleg sikerül destabilizálnia az egész amerikai rendszert, akkor valóban beigazolódnak az aggodalmak. Noha a média szétmorzsolódott ezelőtt a „politikai idegen” előtt, az ország intézményei még állják a sarat. Amikor a Kongresszus, az elnök állítólagos szövetségese, megvétózta a reformokat, visszatért a remény. A fékek és ellensúlyok rendszere minden bizonnyal kihívások elé nézd majd, mivel a Kongresszus és a szövetségi bírók gyakorlatilag a feladatait végrehajtani képtelen elnök helyett döntenek. Ezt jól szemlélteti John Kelly republikánusok által ösztönzött bevonása a legutóbbi fiskális reform kérdésébe, mely nem az elnök ötlete volt. A rendszer jelenleg még kitart. Az Obamacare leváltásának kudarca tökéletesen rámutat arra, hogy az Egyesült Államokat nem lehet úgy vezetni, mint egy egyszerű céget. Trump már nem a saját „A gyakornok” c. showjában van, ahol maga diktálta a szabályokat. Amiatt, hogy képtelen volt megnyerni a megfelelő intézményeket, a demokrácia gépezete ellene fordult. Azonban egyes szenátorok és képviselők, köztük Eliot Engel (Külügyi Bizottság) az elnök oldalára álltak az izraeli kérdésben, mondván hogy „eljött az idő a több évtizede tartó megaláztatás megszüntetésére”. A téma demokratikus megvitatása azonban nemcsak az Egyesült Államokat érintette, mivel 2017 december 30-án az ENSZ elítélte az ország döntését. A 193 tagországból 180 szavazott az USA döntése ellen. Ez elsősorban azt mutatta meg, hogy a nemzetközi közösség nincs elragadtatva az amerikai arroganciától és azon fenyegetésüktől, hogy begyűjtik az ellenszavazók neveit. Kiderült továbbá az is, hogy az elnök impulzív jelleme semmilyen hatást sem gyakorolt a szavazás és a vita kimenetelére. Ez rávilágít arra is, vajon az intézményeknek mekkora befolyásuk van Trump árnyékában, illetve arra késztet bennünket, hogy feltegyük a kérdést: vajon nekünk milyen szerepünk lehet ebben?
A mi szerepünk
Egyre globalizáltabb világban élünk. Évtizedekig az Egyesült Államok elnökének felelőssége volt a béke és biztonság fenntartása. Donald Trump azonban aligha lelkesedik ezért a feladatért, éppen ezért merülnek fel kérdések az elnökségével kapcsolatban, ráadásul nemcsak Amerikában, hanem a világon mindenütt. Trump csak azt viszi véghez, amit ő is akar. Reform reformot követ, egyik kudarc másik kudarccal zárul, ő mégis rendületlenül kitart. Ezt a fajta makacsságot Eisten írta le jól: „az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen”. Fejezzük is be az ismétlődő játékainak követését és szabaduljunk ki a szorításából – gondoljunk inkább a jövőre. Donald Trumpot az emberek választották meg, melynek törvényességét (hacsak nem nézzük az oroszok ügyét) nem lehet megkérdőjelezni vagy megmásítani. Vessünk véget a harag és tagadás érzésének és vizsgáljuk meg, mit is adott ez a választás a világnak. Egy esélyt a demokráciának? Igen. Trump megválasztása után világszerte mozgalmak alakultak az elnyomottak támogatására. Plakátok, cikkek, interjúk, tweetek láttak napvilágot, hirdetve a „Tegyük a bolygónkat újra naggyá” szlogent, ami az elnök hírhedt kampányjelszavát hivatott kigúnyolni. Még a tüntetők is a modern demokrácia alapelveinek védelmére keltek. Amikor Trump kinyilvánította támogatását David Duke (a Ku-Klux-Klan korábbi képviselője és szenátusi jelölt) mellett, Louisianában több mozgalom indult az egyenlőség védelméért. Trump azzal, hogy szakadatlanul sokkolja a világot reformjaival, elgondolkodtatásra késztet, vajon mindezzel milyen célt akar elérni? Talán azt, hogy egyesüljenek a demokratikus lelkületűek? Ez a probléma magja. Egy józan észt teljesen mellőző embert megválasztani nem a demokrácia tragédiája, de tétlenül nézni a vészjósló jeleket vele kapcsolatban már az. Orsenna szavaival élve: „semmit sem vehetünk természetesnek, minden élethelyzetben biztosítanunk kell magunkat”. Ugyanez vonatkozik a mi nagy becsben tartott demokratikus rendszerünkre is. Másik emberre hagyatkozni a saját érdekünk megmentéséért egy dolog, később panaszkodni miatta egy másik. Nekünk, francia állampolgároknak példát kell vennünk az Egysesült Államokról és az ott uralkodó bizonytalanságról: hinnünk kell az erős intézményeinkben és tartózkódnunk a szélsőségektől. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de én nem szeretném még további három évig asszisztálni ezt az óceán túloldalán zajló színházi darabot.
A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.
Egy demokráciaellenes elnökség igazi veszélye
Translator
2018. 05. 27. - 19:00
Donald J. Trump más világban született: a kemény munkának és kitartásnak, de legfőképpen gazdag édesapjának köszönhetően gyorsan emelkedett az amerikai társadalom ranglétráján. A döcögősen menő bizniszből átugrott a fellengzős valóságshow-k világába, nyugdíjas éveire pedig aligha találhatott volna ki jobbat, mint hogy induljon az amerikai elnökségért. Bátran szembeszállt a Clintonokkal és Bushokkal, „hazug Teddel” és „kicsi Marco”-val, és tette mindezt a bevándorlóellenes politikájára, adóreformjára és a nagy kezeire támaszkodva. Sikeresen legyőzte ellenfelét, „görbehátú Hillary-t” úgy is, hogy több mint két és félmillió szavazattal kevesebbet szerzett, majd elfoglalta helyét az Ovális Irodában.
Visszatekintve az elmúlt egy év cirkuszba illő eseményeire kijelenthetjük, hogy az elnök nemcsak alkalmatlanságát bizonyította be, hanem azt is, hogy az amerikai demokrácia alapjaira is komoly veszélyt jelent.
A kampány utáni kiábrándító elnökség
A Trump kampány alatt tett ígéretek csupán elenyésző részét lehet megvalósítani, és szinte egyet sem sikerült. Trump azonban három dolgot tiszta lelkiismerettel kihúzhat a listájáról: sikeresen véghezvitt egy adóreformot, amivel a gazdagabbakat még gazdagabbá teheti, áttette az amerikai követséget Tel-Avivból Jeruzsálembe, megsértve ezzel minden nemzetközi megállapodást, illetve kivonta országát egy történelmi jelentőségű éghajlatvédelmi egyezményből. A listán azonban még mindig vannak olyan pontok, melyek a Trump-szavazókat megmozgatták. A muszlim beutazási tilalom már csak hat muszlim-többségű országra terjed ki, a „katasztrofális Obamacare” nem lett visszavonva vagy lecserélve, a 11 millió illegális bevándorló nem lett kitoloncolva az országból, az Egyesült Államok pedig nem lépett ki a NATO-ból. A mexikói határra tervezett több ezer mérföld hosszú, 9 méter magas, 18 milliárd dollár költségvetésű határfal még csak közel sem került a megvalósításhoz, sőt, az sem biztos, melyik fél fog fizetni érte. A kiábrándult szavazók sora egyre csak nő, melyet az elégedettségi mutatók is tökéletesen tükröznek – amerikai elnöknek a háborúk óta nem voltak ilyen alacsony mutatói. Egyszerű szavakkal élve: Trump hazudott. A demokrácia arra épül, hogy a szavazó a saját eszményképéhez közel álló jelöltbe helyezi bizalmát. Ez a jelölt felesküdött a tehetetlenség elleni küzdelemre, Washington állóvizének felkavarására, hogy végül ő maga is egy veszteglő, de ingerlékeny politikussá váljon. Pontosan ez Donald Trump első fenyegetése a demokrácia ellen.
Egy énközpontú elnökség
Miközben próbáljuk megérteni Trump lelkiállapotát és bonyolult elméjét, könnyű eljátszani a gondolattal, hogy egy nagyképű, arrogáns hencegővel van dolgunk. Az önbecsülés és magabiztosság minden vezető fontos ismérve, ám ez igen veszélyes, ha kérkedéssé alakul. Éppen ezért Trump számára a megpróbáltatások és az ellenállás jelentik a legrosszabb rémálmot. Igaz, mind a „mainstream ”, mind a liberális média nem kímélték az elnököt (egy Harvard kutatás kimutatta, hogy a CNN és az NBC által készített, Trump elnökségének első 100 napját bemutató cikkek több mint 90 százaléka negatív). Nem szabad azonban engedni, hogy ezekre a médiára az „amerikai nép ellenségeként” hivatkozzanak, provokálják és gúnyolják a területen dolgozókat, hiszen ők elsősorban a közvélemény kibontakozásáért és a polgárok informálásáért dolgoznak. Egy ennél jóval komolyabb ügyben, az amerikai hírszerzési szervek nyomozást indítottak a Trump-kampány és Oroszország állítólagos összejátszásáról, aminek folyamán az elnök hirtelen elbocsátotta az FBI akkori igazgatóját, James Comey-t, mellyel igen nagy port kavart. A legrosszabb akkor történt, amikor Comey kijelentette: Trump burkoltan arra kérte őt, hagyjon fel a nyomozással. Felesleges magyaráznunk az egyszerű tényeket: Trump módszeresen annak szentelte magát, hogy minden útjába kerülő akadályt elhárítson, és politikai ellenfeleit ellenségként kezelje és megtörje. Ez Donald Trump második fenyegetése a demokráciával szemben.
Egy kiszámíthatatlan agitátor
Donald Trump bebizonyította, hogy nem tudja magát azokhoz az ígéreteihez tartani, amik hatalomra emelték. Ki nem állhatja, ha valaki ellenszegül, mindeközben rögtön támad, legyen szó akár a legtekintélyesebb amerikai intézményekről. Trump azonban ezzel még nem állt meg és nem is fog. Amerika történelmében eddig még nem tapasztalt és egy szabad államban elképzelhetetlen módon szennyezte be a demokrácia intézményét.
Donald J. Trump álláspontja az erőszakot illetően igen nyugtalanító. A kampány során arra buzdította támogatóit, hogy a „szart is kiverjék” az őt heccelőkből, ő majd állja a felmerülő jogi költségeket. Akkor sem különösebben zavartatta magát, amikor a Ku-Klux-Klan támogatását fejezte ki felé mint elnökjelölt. Miután elfoglalta helyét az elnöki poszton, az országban több faji- vagy nemi indíttatású, illetve abortuszklinikák elleni erőszakos bűncselekmény történt, amit említésre sem méltatott. Ez a veszélyes tendencia augusztusban Charlottesville-ben tetőzött, ahol a fehér felsőbbrendűség hívei csaptak össze tiltakozókkal. Az esemény több sérültet és elhunytat hagyott maga után, miután egy nacionalista az autójával a tömegbe hajtott. Trump reakciója lassú és tehetetlen volt: ki tudja miért, azt közölte, hogy „több oldalon” történtek erőszakos események. Csak két nappal az eset után méltóztatott elítélni a gyilkost hajtó rasszizmust. Egy demokratikus országban az ilyesfajta viselkedés egyszerűen nem tűrhető – ez Donald Trump harmadik, valószínűleg nem utolsó, és egyben legnagyobb fenyegetése a demokráciával szemben.
A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.
Swipe to see the other side.
Hozzászólások
Új hozzászólás