Francia elnökválasztás: szavazni, vagy nem szavazni, ez itt a kérdés
6317
Forrás
Az elnökválasztások második fordulójába továbbjutott Emmanuel Macron és Marine Le Pen közül egyik sem mondhatja el, hogy a társdalom nagy többségének feltétlen támogatását élvezi. Sokan gondolkoznak azon, hogy egyáltalán elmenjenek-e szavazni a vasárnapi második fordulóban. Az alábbi cikk egy francia testvérpár vitáján keresztül szemlélteti a választókat megosztó dilemmát.
Nem szavazok most vasárnap
2017. 05. 04. - 19:30
A francia elnökválasztási kampány utolsó fordulója a kollektív lemondásról és nem az érvek ütköztetéséről szól. Szürreális összecsapásnak vagyunk tanúi, amelyben a két döntős észérvek felsorakoztatása helyett csak győzködni próbál.
Szavazni annyit jelent, mint elköteleződni egy bizonyos nézőpont, vagy program mellett. De melyik a jobb, Emmanuel Macron vagy Marine Le Pen? Egy ultraliberális rendszer, amelyben a gazdasági élet „überizálódásával” egy új kor venné kezdetét, vagy a nacionalista protekcionizmus, amely egy régen letűnt korba taszítana vissza? Macron az európai közeledés híveként egy olyan kozmopolita Európával kecsegtet, ahol a nemzethez kötődni nem több mint „egészségtelen vágyakozás”, míg Le Pen rögtön az Unióból való kilépéssel fenyeget, ha az EU nem elégíti ki a franciák minden szeszélyét.
A két nézőpont fényévekre van egymástól. Mit tehet az ember, ha szavazatával egy lényegétől megfosztott, atomjaira bomló Franciaországot támogatna, vagy egy olyan politikát, amely régi, elavult dogmákat mond magénak? Nincs más választás, csak a szavazástól való távolmaradás. Jelen esetben a tartózkodás nem lustaság, hanem konkrét üzenet, amellyel az állampolgárok elhatárolódnak a fenti politikai alternatíváktól. A tartózkodáshoz egy demokráciában minden franciának joga van, amelyet tiszteletben kell tartani.
Hitelét vesztett „köztársasági front”
Alig telt el néhány perc az első forduló eredményhirdetése után, az addig rivális pártok politikusai mind arra kezdtek el buzdítani bennünket – önmagukat a francia köztársaság védelmezőjének beállítva –, hogy a második fordulóban szavazzunk Emmanuel Macronra. Különben nem vagyunk „rendes”, köztársaság-barát mintapolgárok. Jogosan merül fel azonban a kérdés, hogy „köztársaságinak” tekinthető-e az a felhívás, amelynek célja minden áron elnyomni a társadalom egy jelentős részét, amely valamiért a szélsőségesekre voksol. Köztársaság-barát viselkedés-e ujjal mutogatni rájuk, s közben besorolni Emmanuel Macron, "mindenki megmentője" mögé? A tartózkodással fellázadunk a jobb- és baloldal között hintázó politikusok képmutatása ellen, akik kizárólag azzal tudnak érvényesülni a közéletben, hogy hangosan szajkózzák a szélsőségek hibáit. A „köztársasági front”, amely úgymond „megvéd minden rossztól” gyerekes helyzetbe kényszeríti a franciákat, ahol felülről mondják meg nekik, hogyan döntsenek.
A távolmaradás nem hajtja Le Pen malmára a vizet
Hamisak és hibásak azok a következtetések, amelyek szerint a távolmaradással bárki malmára hajtanánk a vizet. Hogy is támogatna egy jelöltet az, aki tartózkodik, tehát senkire sem voksol? Igaz, ha nem szavazunk, Emmanuel Macron elveszt egy szavazatot, de azt Marine Le Pen ugyanúgy nem kapja meg. A helyzet az, hogy a szavazatomat azért nem nyeri el egyik jelölt sem, mert egyik sem képviseli a véleményemet. Mindazoknak, akik azt mondják, a tartózkodással valakit győzelemre juttathatunk, csak annyit mondok, hogy ha meggyőződésünk ellen szavazunk, akkor meg elbújhatunk… Egy elnökjelölt szerepe az lenne, hogy elnyerje a választók szimpátiáját, és ha ez nem sikerül, akkor mégis miért kellene minden áron rászavaznunk?
Franciaország legnagyobb pártja: a tartózkodók tábora
A "tartózkodók tábora" az első fordulóban a választásra jogosultak 22,33%-át, több mint 10 millió embert foglalt magába. A távolmaradók győzelmében nagyban közrejátszott a botrányokkal tarkított kampány, amely végül azt eredményezte, hogy a szavazók mára nem valakire, hanem valaki ellen szavaznak. François Fillon és fiktív munkahelyei, Marine Le Pen és szélsőséges nézetei, Emmanuel Macron és ultra-liberális elképzelései ugyanúgy a választók elutasítását váltja ki, mint Jean-Luc Mélenchon, a „francia Chávez”. Ezt a mindenki ellen történő szavazást testesíti meg a távolmaradás. A jelenség látványos, elég csak visszagondolni a 2012-es eredményekre, ahol már az első fordulóban 20,52% volt a távolmaradók aránya, vagy 2002-re, ahol ennél is több, a választásra jogosultak 28,4%-a maradt otthon az elnökválasztások napján.
A tartózkodókat ugyanúgy tiszteletben kell tartani, mint azokat, akik szavaznak, hiszen a választásokon való részvétel egy jog és nem kötelesség. Azért sem érdemes eltúlozni a vasárnapi voks jelentőségét, mert a Nemzetgyűlés támogatása nélkül egyetlen elnök sem tud kormányozni. A szükséges törvényhozói többséget márpedig sem Emmanuel Macron, sem Marine le Pen mögött nem látni tisztán, és a törvényhozói választásokig sokat változhatnak még a szavazási preferenciák.
A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.
Aki nem szavaz, óriási rizikót vállal
2017. 05. 04. - 19:34
"Szavazni egyszerre jog és állampolgári feladat" – olvasható a választói igazolványon. A választásokon való részvételt napjainkban szerzett jogként kezeljük és a választásokra szkeptikusan tekintünk. A mai politikai kínálat korántsem kedvező mindenki számára, a meggyőződésből eredő szavazat pedig egyre ritkább. Sajnos ez a legnagyobb hibája korunk képviseleti demokráciájának. Lehet, hogy a rendszer változtatásra szorul, de most nem ez a fő kérdés. Szembe kell nézni a valósággal: a szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak minden esélye megvan a győzelemre, amelyet a tartózkodás csak elősegít.
Az elnökválasztások második fordulójában Emmanuel Macron és Marine Le Pen személyében két teljesen különböző vízió csap össze. Emmanuel Macron Európára és a világra való nyitottsága áll Marine Le Pen protekcionizmusával és „nemzeti preferenciájával” szemben, az erkölcsi konzervatívizmus egy egyfajta haladó szellemmel szemben.
Emmanuel Macron programja koránt sem meggyőző mindenki számára, de itt most nem ez a lényeg. Jobb félre tenni a büszkeségünket és a „kevésbé rossz” megoldásra szavazni fenntartva a lehetőséget, hogy később más eszközökkel korrigáljuk a nézeteit, mint egyáltalán nem szavazni és kockáztatni, hogy egy hatásvadász és rendkívül igazságtalan program bélyegezze meg az életünket.
Gátat szabni a Nemzeti Frontnak
Tiszteletben kell tartani azokat, akik meggyőződésből döntöttek úgy, hogy nem szavaznak Emmanuel Macronra és vasárnap tartózkodnak az elnökválasztások második fordulójában. Nem ítélkezhetünk felettük, és hiba lenne őket a Nemzeti Front szimpatizánsaiként beállítani. Azok a válaszók viszont, akik még nem döntöttek, fontos, hogy tisztában legyenek a kockázattal: Macron győzelme még koránt sem vehető készpénznek.
Rendkívül bizonytalan helyzetben vagyunk, és erre muszáj felhívni a figyelmet. A tartózkodáson gondolkozók számára a 2002-es elnökválasztások most nem szolgálhat racionális, megerősítő példaként. Jacques Chiracot akkoriban valóban nagy fölénnyel, 82,21%-kal választották meg a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pennel szemben, aki csak 17,79 %-ot ért el a második fordulóban. Ugyanakkor attól, hogy annak idején Chirac ilyen magas fölénnyel tudott győzni a Nemzeti Front jelöltjével szemben, még nem biztos, hogy ez idén is megismétlődik. Már csak azért is más a helyzet, mert a Nemzeti Front ez alkalommal nem 16, hanem 21%-kal jutott be a második fordulóba. A kontextus is merőben eltérő, hiszen a Marine Le Pen melletti szavazat egyre kevésbé számít protest szavazatnak, az állampolgárok mind fogékonyabbak a jelölt által képviselt ideológia iránt.
Macron, a kevésbé fájdalmas választás
Sokan úgy tartják, ha Emmanuel Macronra szavaznak, a jelölt túl nagy többséget kaphat, amelyet úgy értelmez majd, hogy a franciák döntő része teljes mértékben támogatja politikáját. Ezt a kockázatot sajnos vállalnunk kell, hiszen még mindig az ő megválasztása tűnik a kevésbé rossz megoldásnak. Legalábbis az ő politikai ajánlata nem kijavíthatatlan: nem javasolja az EU-ból való kilépést, sem azt, hogy csökkentsük évi 10.000-re a legális bevándorlók számát. Ezzel szemben az esetlegesen hatalomra kerülő Nemzeti Front intézkedései helyrehozhatatlanok lennének.
Bár a jelen helyzetben nem mindenki tud jó szívvel, elhívatottan szavazni Emmanuel Macronra, abban legalább biztos lehet, hogy az En Marche! jelöltjére leadott szavazata hasznos. Elég elkeserítő a helyzet, és érthető, hogy jobbra vágyunk. Ugyanakkor amíg az ideális feltételek nem adottak, addig is mindenkinek átgondoltan és lelkiismerete szerint kell szavaznia.
Nehéz ugyanazt az álláspontot megvédeni, amelyet a legnagyobb francia médiaorgánumok 90%-a közvetít anélkül, hogy magunkat is beskatulyáznánk a társadalom vezető rétegébe, amely mindenkinek meg akarja mondani, kire szavazzon, mit gondoljon. A tartózkodás (pontosabban egy bizonyos formája, mert nem szabad elfejteni, hogy többféle tartózkodás is létezik és nem mindegyik sugároz politikai üzenetet) egy tünet, amely jól mutatja, hogy demokráciánk beteg, és emlékeztet arra, hogy többet várnánk a jelöltektől és az egész rendszertől.
De emlékezzünk csak vissza Trump 2016-os győzelmére! Ne felejtsük el, hogy a különböző médiaorgánumok, véleményvezérek és nagyvállalatok 99%-a arra szólította fel az amerikaiakat, hogy Hillary Clintonra szavazzanak, és meg volt győződve arról, hogy Trumpnak semmi esélye. Kísérteties a hasonlóság a 2016-os amerikai és a jelenlegi francia helyzet között: Emmanuel Macron győzelme még koránt sem borítékolható. Ha nem szavazunk Emmanuel Macronra, Marine Le Pen esélyét növeljük.
Az egyre erősödő tartózkodásra való hajlam a vezető rétegekből való kiábrándulást fejezi ki. Szeretnénk kifejezni a dühünket, a követeléseinket, a vágyainkat. Meg akarjuk mutatni mekkora a szakadék az elit által megélt valóság és a kevésbé módosak között. Mégsem szabad megengedni, hogy ez a gyűlölet és düh az intézményesített terrort segítse hatalomra.
Akik tartózkodnak, Le Pent segítik
Hiba lenne azt gondolni, hogy a szavazástól való távolmaradással meg lehet változtatni a rendszert. Ha a tartózkodásnak lenne jogi következménye, ha meghiúsíthatná a választásokat, kétség kívül még hasznos eszköz is lehetne. A mai helyzetben azonban, ha nem szavazunk, akkor egyszerűen mások kezébe adjuk a választást és megengedjük, hogy helyettünk döntsenek arról, ki fog minket kormányozni öt éven keresztül. A tartózkodás, még ha napjainkban egy szavazati formaként is értelmezhető, mindenképpen Marine Le Pen malmára hajtja a vizet.
A választók döntését minden esetben tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor demokráciában élünk, ahol a vita a rendszer alapját képezi: mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. Ha van egy gondolat, amelyet én is hozzá kívánok tenni a vitához, az az, hogy mindenki szavazzon a saját elgondolása és lelkiismerete szerint, és főként legyen tudatában annak, hogy a döntésének súlyos következményei vannak!
A közéletben kialakult különböző álláspontok közül a cikk szándékosan csak egyet mutat be. Tartalma nem feltétlenül tükrözi teljes mértékben a szerző személyes álláspontját. Tekintse meg a Duel Amical filozófiáját.
Swipe to see the other side.
Hozzászólások
Új hozzászólás