Erasmus: a sérthetetlen csereprogram?

Az Erasmus programot 1987-ben indították azzal a céllal, hogy segítsen az európai fiataloknak egy-egy szemesztert eltölteni egy európai* egyetemen. Továbbá elősegíti az oktatók, doktoráló hallgatók és szakmát tanulók nemzetközi mobilitását is. Összességében, a számokat tekintve a program sikeresnek mondható. Az elmúlt 30 évben több, mint 5 millió embert segített hozzá ahhoz, hogy külföldi tapasztalatot szerezzen az európai támogatásoknak köszönhetően. Az Erasmus programból – amelyet 2014-ben átneveztek Erasmus pluszra – a legnagyobb részben egyetemi hallgatók részesültek, közülük nagyjából 3.3 millióan tanulhattak külföldön 1987 óta. A program célja az volt, hogy megerősítse az európai hovatartozás érzését az öreg kontinens állampolgáraiban. Ezen cél elérése érdekében hozták létre az Erasmus programot, hogy segítse a nyelvtanulást és a kulturális cseréket.

Egy dicsőített program

A program évfordulója tehát jó lehetőség volt arra, hogy elkészüljön egy beszámoló. Előre le kell szögeznünk, hogy a politikai vezetők, kezdve Macron elnökkel, Merkel kancelláron és Schulzon át [német politikus, az Európai Parlament volt elnöke] Mogheriniig [olasz politikus, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője], csakúgy, mint a média, a diákok és a tanárok, mind egy véleményen voltak az Erasmus +-ról. Mind úgy hiszik, hogy ez utóbbi kétségtelen sikereit elnézve, nincs többé szükség arra, hogy a program hasznosságát hangsúlyozzuk. Sikerességének további példája a 2016-ban a szakmát tanulók részére indított Erasmus program. A hivatalos számok hajlamosak csak a program pozitív eredményeit hangsúlyozni, például rámutatva a cserediákok növekvő számára Európában, vagy arra az Európai Bizottság által végzett meglepő felmérésre, mely szerint a résztvevők 27%-a az Erasmus csere alatt találkozott jövendőbeli házastársával.

Nyilvánvaló túlkapások

Ennek ellenére, a program jövője mégsem olyan rózsás. Úgy tűnik, hogy az Erasmus + apránként szem elől vesztette az eredeti projekt értelmét. Például a programnak népszerűsítenie kellene az európai nyelvek tanulását, az EU nyelvi politikájával egyezően, azaz biztosítania kellene az összes EU-n belül beszélt nyelv szimbolikus elismerését. Valójában azonban minden országban, leszámítva azokat ahol a hivatalos nyelv a francia, német vagy a spanyol, az angol lett az egyeduralkodó nyelv. Egy másik példája a lassú eltévelyedésnek a helyiek és az Erasmus diákok közötti interakció alacsony szintje, amelyet néhány kutató (Papatsiba, 2003, Dervin, 2008d, Ballatore, 2010) “Erasmus gettónak” nevezett el.

Az “Erasmus gettó” jelenléte persze változó városoktól és környezettől függően, de sok esetben egy szűkkörű, mulatozó közösség sajátosságait mutatja, amely szinte teljesen elvesztette minden kapcsolatát a helyi valósággal. Sok európai fővárosban az Erasmus jelenséghez tehát egy egész mikrogazdaság és fogyasztói minta társul, amelyek ezt a sajátos elszigeteltséget hivatottak fenntartani, néha akár a helyi lakosság érdekeivel szemben is (ez a helyzet például Barcelonában és Budapesten). Az Erasmus program néhány év alatt az európai integráció egyik éllovasából apránként a lentről építkező kultúrától való megfosztás szinonimájává vált, mely főként egy fogyasztói rendszeren alapszik.

Egy új Erasmus egy igaz európai társadalomért

Hogy felvegyük a harcot a túlkapások ellen, fontos lenne újra megerősíteni a program célkitűzéseit: lentről felépíteni az állampolgárok Európáját, eközben fentről védeni a kulturális sokféleséget. Az új Erasmus cementként szolgál majd egy összetartóbb, új Európában, hozzájárul egy európai társadalom kialakulásához, amely elengedhetetlen az európai integráció megvalósulásához.

Először is, hasznos lenne, ha jobban szabályoznák az Erasmus + ösztöndíjakat, hogy az eljárás igazságosabb és egyenlőbb legyen, hogy elősegítse a helyi integrációt. Habár az európai támogatásnak elérhetőbbé kellene válnia egyre több hallgató számára, hogy külföldi tartózkodásukat, például ottani lakhatásukat támogassa, attól még nem kell, hogy a szélesebb körű elérhetőség kizárja a szigorúbb számonkérést. Tekintve, hogy a tagországok által az Erasmus +-nak ítélt költségvetés véges, az európai segély feltételein való szigorítás csak demokratizálná a programot.

Másodszor, a fogadóország nyelvének egy minimális szinten való elsajátítása reális cél és jól illeszkedik az eredeti projekt célkitűzésébe. Valóban, az angol nyelv tanulása létfontosságú, hiszen megkönnyíti a kommunikációt és lehetővé teszi olyan tárgyak tanítását, amelyek egész Európából, vagy akár az egész világból hoznak össze diákokat. Mindezek ellenére nem szabad, hogy mindez a helyi nyelv rovására menjen. Hiszen elsajátítani egy nyelvet, akár kezdő szinten is, a legjobb módja annak, hogy bekapcsolódjunk a helyi életbe, és később előnyös lehet a munkapiacon. Tehát, hogy áthidaljuk az Erasmus diákok és helyi diákok közötti szakadékot, amely a nyelvi korlátokhoz is köthető, az európai intézményeknek meg kellene követelniük egy minimális szintű helyi nyelvtudás megszerzését (A1 vagy A2-es szint – alapfok) a csere végére. Továbbá, a mostani Brexites időkben, Umberto Eco elképzelése, mely szerint “Európa nyelve” a “fordítás”, már nem logikus többé. Ezek a feltételek elősegítenék, a kultúrális sokféleség visszaállítását.

Végezetül, alapvető lenne újragondolnunk az egyetemek közötti és a programszervezők közötti partnerséget. A fogadó egyetemeknek meg kellene könnyíteniük a diákjaik és az Erasmus diákok közötti interakciókat, olyanannyira, amennyire csak lehet. Ha az egyetemek ezt a diákegyesületeknek nyújtott támogatáson keresztül tennék, akkor kiegészítés képpen új modulokat kellene bevezetniük, amelyek az “országismeretekre” összpontosítanának, továbbá olyan találkozókat, melyek során a fogadóországban régóta élő honfitársaikkal kerülhetnének kapcsolatba . Az Erasmusosoknak tehát az lenne a legfontosabb, hogy minél többet tudjanak meg az adott ország történelméről, politikai és társadalmi berendezkedéséről, a kulturális kincseiről és a fogadóország mindennapi életéről. Néhány egyetemen már léteznek hasonló kezdeményezések. Most az vár ránk, hogy ezeket a kezdeményezéseket támogassuk és fenntartsuk.

Manapság, mikor az európai integráció megkérdőjeleződik és egy nagymértékű átalakulás várható, itt az ideje, hogy átalakítsuk az Erasmus projektet is, hogy az európai állampolgárság kézzelfoghatóbbá váljék, hogy Európa minden részét közelebb hozzuk egymáshoz, ily módon elősegítve egy valódi európai társadalom megjelenését.

* Az EU tagállamain kívül, Macedónia, Norvégia, Izland, Lichtenstein és Törökország szintén részt vesznek a programban.